“Önmagát kétszer rabolja meg,
Ki vesztésén mód nélkül kesereg.”
William Shakespeare

“A bölcs nem kesereg azon, ami nincs, hanem annak örvend, amije van.”
Démokritosz

“Mindig szentül hittem hogy a gyökeres változások – mind az ember életében, mind a társadalomban – nagyon rövid idő alatt zajlanak le.”
Paolo Coelho

Kedves Olvasóm! Luxemburgban az Európai Bíróság döntést hozott a devizahitelesek ügyében. A bankkal kötött szerződés semmis! Itt a keresetlevél minta! Visszajár a pénzed jelentős része. Nem kell ügyvéd, nem kell előre fizetni a perköltséget sem. Aki ezt nekünk összehozta: DR. LÉHMANN GYÖRGY 8600 Siófok Szűcs u. l. Tiszteletteljes köszönet neki érte.

Nézd meg a videót, akár többször is, mert benne van hogyan fog ez lezajlani.

Videó elindításához katt ide

Ha kell segítség, állunk rendelkezésre. Ingyen. Segíts azoknak akiket ez érint! Tóth Mária (Maya) ügyviteli specialista

Forrás: http://devizahiteles.blog.hu/2012/05/27/a_bank_tartozik_neked

Kerlek Titeket hogy iratkozzatok fel hirlevelunkre mert a Facebook ismet blokkolja a kozzossegi oldalunkat, sajnos nem eloszor. Adjatok tovabb mindenkinek akiknek csak lehet, hivatalos weboldalunk linkjet ahol fel lehet iratkozni hirleveleinkre! Juni 19-en amikor indulunk a rendszeres KK NetTV adasokkal az az oldal (mar megujulva) lesz a fo kiindulasi pont. ADD TOVABB! Koszonjuk!

Weboldalunk: katt ide

“Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni.”

Szepes Mária

Jógázz szabadon… a szabadban, ingyen és közösségben. Ez a Gerillajóga által szervezett akciók mantrája. A szervezőknek fontos, hogy minél többen ismerkedjenek meg a jógával, különböző oktatókkal. Kijelölt időben, budapesti parkokban ugorhatsz be a jógázók közé, ha szeretnél kipróbálni valami újat.

A foglalkozások nyilván nem egyenértékűek egy teremben tartott órával. A Gerilla jóga órák inkább könnyed, átmozgató gyakorlatsorok. Cél az öröm jóga, a kikapcsolódás, a mozgás szeretete és sok-sok mosolygó arc.

Ha kedvet kaptál irány a Margit-sziget Pünkösd előtti szombaton, ahol te is tolhatod a Gerilla jógát!
Pontos időpont és helyszín: május 26-án szombaton 9:45-kor a zenélő szökőkútnál (Margit-híd bejárat)

Az alábbi órákra számíthatsz:

Perfect circle: a hét tagból álló, átfogó rendszerben megtapasztalhatod a jóga, a tánc, a harcművészet, a mozgásterápia és a helyes légzés hatásait, és olyan kombinációban gyakorolhatod őket, amely számodra a legideálisabb.

Gerincjóga: modern mozgásrendszer, olyan csoportos mozgásterápia, melynek célja a fizikai test és az idegrendszer egészségének helyreállítása biztonságos, az anatómiai alapmozgásokra épülő gyakorlatsorokkal.

Női jóga: a hatha jóga gyakorlatait alkalmazza a női egészség helyreállítására. A fizikai testet a modern intimtorna hatékonyságával képes kezelni, míg az energetikai és mentális történésekhez a klasszikus jóga ősi, számunkra mégis újszerű szemléletével közelít.

Menj el, próbáld ki, jógázz egyet közösségben és a szabadban. Még egy petákodba se fog kerülni, viszont az élmény megfizethetetlen!

Forrás: pozitivnap.hu

*A torontói jegyzőkönyvek*****

Serge Monast 1995-ben publikálja “A torontói jegyzőkönyvek” (Les Protocoles
de Toronto) c. dokumentumot. A szerző szerint a jegyzőkönyvek 1967 nyarán
születtek, amikor a NWO eszméjének akkori irányítói a kanadai nagyvárosban
gyűltek össze azzal a céllal, hogy kidolgozzák a következő 50 évre szóló
stratégiájukat. Miután elolvastátok a kivonatokat, mindenki eldöntheti,
hogy az elmúlt 45 évben vajon mennyi (és hogyan) valósult meg ebből.

A jegyzőkönyvekben lefektetett alapelveket a könnyebb áttekinthetőség
kedvéért 15 pontba szedtem és egy hangyányit megszerkesztettem, de
mindenkit biztosítok arról, hogy semmiféle érdemi változást nem eszközöltem
azokhoz a francia nyelvű eredeti(?) változatokhoz képest, amelyekből
dolgoztam.

1. Erősíteni kell a “Szórakozás Társadalmát” (Société des Loisirs), amely
már eddig is hatalmas szolgálatokat tett nekünk. Az elsődleges ösztönök
által diktált egyéni elvárások minél rövidebb időn belüli kielégítése
gyenge, befolyásolható és manipulálható generációkat eredményez. Ennek
érdekében fel kell használnunk az audiovizuális technológia valamennyi
vívmányát, s az egyéneket (kiemelten az ifjúságot) ezen keresztül
individualista életszemléletre kell nevelni, mert a jövő emberének ilyennek
kell lennie. Egy önző embernek nincsenek eszméi, nincsenek álmai, sem pedig
belső tartása.

2. Bátorítani kell az ökológiai szemléletű anarchizmus elterjedését,
kiemelten az egyetemi, főiskolai hallgatók körében, hiszen ők a
nemzetállamok ellenségei. Az úgynevezett környezetvédelmi és zöld
gondolkodás természetes (de csak taktikai) szövetségesünk mindaddig, amíg a
fennálló nemzetállami rendet támadja.

3. Az általunk befolyásolt ifjúság lelki szegénységét egy hamis és
virtuális, tudománynak tűnő technológiai masszával kell ellensúlyoznunk.
Ennek a legmegfelelőbb terepe az oktatási rendszer, ahol a klasszikus humán
műveltséget helyettesítenünk kell egyfajta műszaki, pragmatikus
szemléletmóddal.

4. Szorgalmaznunk kell a nemzetközi szabad-kereskedelmet; le kell bontanunk
a gazdasági és politikai határokat, meg kell szüntetnünk a külkereskedelmet
sújtó adókat, mert ezáltal a nemzetállamok elveszítik egyik legerősebb
fegyverüket. A nemzeti és hazafias érzések egyre nevetségesebbé válnak, ami
elősegíti a globalizációt. A korlátok nélküli szabad-kereskedelem elősegíti
a munkanélküliség növekedését, a gyengébb nemzetállamok versenyképességének
elvesztését, a hagyományos nemzetgazdasági ágazatok végzetes lemerülését és
piacvesztését.

5. Embereink, szimpatizánsaink által az elsők között elfoglalandó területek
a nemzetállamok külügyminisztériumai, a bevándorlási hivatalok és a
nemzetközi szervezetek migrációs ügynökségei. Feladatuk az, hogy minél
tágabbra nyissák a fejlett államok kapuit a harmadik világból (elsősorban
Afrikából és Ázsiából) érkező migránsok előtt, hiszen így jelentősen
növekszik a befogadók és a bevándorlók közötti feszültség. A sajtó
manipulálásával, a közvélemény általunk kívánatosnak tartott irányba
történő befolyásolásával – érde- keinknek megfelelő módon – mindig olyan
híreket terjesztünk, amelyek mindig a megfelelő lökést adják a tömegeknek.
A harmadik világban fegyveres konfliktusokat és háborúkat gerjesztünk, mert
ezek hatására az onnan kivándorolni, menekülni szándékozók hullámokban
érkeznek majd a Nyugat kapuihoz.

6. A nyugati világban működő nagyvállalatok termelőegységeit lassanként át
kell helyezni azokba az államokba, amelyek még hisznek a piacgazdaság
mindenhatóságában s devizaéhségük elnyomja a legelemibb óvintézkedéseket
is: a kelet-európai és mediterrán országok, Dél-Amerika. A multik
természetesen csak addig fognak ottmaradni, amíg a munkaerőt valóban
rabszolgaáron tudják nyújtani; amint szükséges (s amint a politikai
változások lehetővé teszik), tovább kell vonulni még keletebbre: a
Szovjetunió, Kína és a többi ázsiai országba. A befogadó államokat rá kell
bírni, hogy kölcsönöket vegyenek fel a nemzetközi pénzintézetektől
(elsődlegesen az IMF-től és a Világbanktól, amelyek gyakorlatilag a mi
tulajdonunkban vannak). Ha húzódoznának a kölcsönfelvételtől, meg kell
ingatni a gazdaságukat, válságot kell előidézni, s bele kell zavarni őket
egy adósságspirálba, majd – közvetett módon – kényszeríteni kell őket, hogy
válságköltségvetésből válságköltségvetésbe bukdácsoljanak.

7. Létrehozzuk a globális gazdaságot (Économie Globale), amely fölött sem a
nemzetállamok, sem a szakszervezetek nem tudnak semmiféle kontrollt
gyakorolni. A globális gazdaság előbb-utóbb létrehozza a saját (ugyancsak
globális) politikáját, s ennek következtében szükségessé válik a politikai
rendszerek globális újjászervezése, melynek bölcsőjénél mi fogunk
bábáskodni.

8. A globális gazdaság másik következménye a globális tömegkultúra, melybe
- óvatosan és kiegyensúlyozott módon – bele kell tenni minden vallásból,
minden nemzeti kultúrából és minden hagyományból, szokásból és tudományból
egy kicsit – hogy mindenki elégedett legyen. Az írott és elektronikus
médiumokon keresztül sulykolni fogjuk az uniformizált (és általunk előírt)
ízlést kialakító reklámokat.

9. Bátorítani kell (főként az ENSZ és a NATO égisze alatt) a békefenntartó
és béketeremtő katonai műveleteket, amelyeknek – a lehetőségekhez képest -
humanitárius akcióknak kell tűnniük a közvélemény előtt (lásd még a média
szerepe!). Ezek a fegyveresek valójában azt a célt szolgálják, hogy a két
szervezet vezetésében elhelyezett embereink mindig rajta tartsák a szemüket
a világ forrongó pontjain, s befolyásolhassák az ottani eseményeket. A
békeműveletek helyét pedig lassan majd átveszik a reagáló erők, később
pedig már az egyszerű megelőzés is okot szolgáltathat fegyveres
beavatkozásainkhoz, a világ bármelyik országában. Mindehhez szükséges az
ENSZ és a többi nemzetközi katonai szervezet alapszabályainak lassú
átalakítása, hogy előbb-utóbb (a már létező nemzetközi katonai erőn kívül)
rendelkezésre álljanak nemzetközi rendőri és csendőri erők is.

10. Az egyént egyre kiszolgáltatottabbá kell tenni, s igaz ez a gazdasági,
az ideológiai és az érzelmi összetevőre is. Emelni kell a
nyugdíjkorhatárokat, egyre bizonytalanabbá kell tenni a munkahelyeket
(tudatosítani kell például a munkavállalóban, hogy bármikor elbocsátható),
a fizetések vásárlóerejét fokozatosan csökkenteni kell (például
mesterségesen gerjesztett infláció segítségével), ugyanakkor biztosítani
kell az egyéni agymosás lehetőségét (primitív tévéműsorok, manipulált
oktatás, irányított sajtó, fogyasztás-centrikus társadalom, stb.). Érdemes
megfontolni olyan – nagy visszhangot és felháborodást kiváltó -
bűncselekmények elkövetésének elősegítését, amelyek hatására az egyén maga
kiált nagyobb biztonság és erőteljesebb rendőri vagy titkosszolgálati
jelenlét után.

11. A nemzetállamokat minden eszközzel meg kell akadályozni abban, hogy
gazdasági területeiket önállóan korszerűsítsék; különös figyelmet
érdemelnek ilyen szempontból az energia- és pénzügyi szektor, a
mezőgazdaság, valamint az új technológiák. Ezek azok a neuralgikus pontok,
amelyeket ki kell vonni a nemzeti felügyelet alól, és soron kívül globális
ellenőrzés alá kell helyeznünk.

12. Ahol lehet, az emberi munkaerőt gépekkel, robotokkal és – lehetőség
szerint, a technológiai fejlődés függvényében – számítógépekkel kell
helyettesíteni.

13. Egyre több olyan adatbázist kell létrehozni, amelyek – változatos
módon, a technológiai fejlődés függvényében – egyre több információt
tárolnak az egyénekről. Ezeknek a nyilvántartásoknak szükség esetén
összekapcsolhatóknak kell lenniük, s fenntartásuk, valamint ellenőrzésük
nemzetközi szervezetek joghatósága alá kell essen. Ezek szükségességét
bűnmegelőzési és bűnüldözési céllal kell magyarázni a tömegeknek. Mindezen
lépésekkel párhuzamosan a lehető legjobban szigorítani kell a lőfegyverek
egyének általi birtoklásának jogi feltételeit.

14. A velünk szembehelyezkedő nemzetállamokat meg kell büntetni: pénzügyi
és gazdasági módszerekkel, ideológiai ellehetetlenítéssel, s végső esetben
olyan extrém módszerekkel, mint az elektromágneses fegyverekkel kiváltott
(és irányított) földrengések, éghajlat- és időjárás-változtatások, a
férfiak és nők termékenységének csökkentése (akár teljes vagy részleges
sterilizáció), stb.

15. Azokat az egyéneket, akik nem állnak be a sorba, s tetteikkel vagy
szavaikkal veszélyeztetik az Új Világrend kialakítását, el kell
lehetetleníteni, meg kell bélyegezni, nevetségessé kell tenni; végső
esetben fizikailag is meg kell semmisíteni.

Eddig tartott a jegyzőkönyvek tartalmának kivonatos ismertetése. Serge
Monast 1996 decemberében hirtelen elhunyt, s lakásából, illetve irodájából
dokumentumok százai tűntek el a halálát követően. 1997 januárjában két
egykori munkatársai is életét veszti: egyikük autóbalesetben, a másik pedig
(egy újságíró-gyakornok) állítólag részegen kiesik egy toronyépület
huszadik emeletének egyik ablakából. Serge halála előtt (’96 novemberében)
egy tévéműsorban azt ígérte, hogy a jegyzőkönyvekről, valamint további
exkluzivitásokról részletekkel fog szolgálni, de hirtelen halála ebben
megakadályozta.

A jegyzőkönyvekhez kapcsolódó elméletekről a Konteóblogon lehet bővebben
olvasni. A benne leírt dolgok azonban biztosan elindítanak néhány
gondolatot minden olvasóban. Teljesen mindegy, hogy a jegyzőkönyvek milyen
körülmények között keletkeztek, ki írta és miért, az hamisítvány vagy
eredeti… stb. Csak meg kell nézni mi valósult meg a jegyzőkönyvben
leírtakból, és elgondolkodni a jövőnkről…

Forrás: http://konteo.blogrepublik.eu/

Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait – aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.

Noha a globális média a görög válság kérdésében az elmúlt néhány évben olyan elképesztő mennyiségű és olyan sokkoló hírtömeget zúdított a világra, hogy az ingerküszöb süllyedése már szinte teljesen immúnissá tesz mindenkit, a helyzet mégis az, hogy sem a görög nép, sem az európai közvélemény nem érti a tragédia lényegét.

Még mindig a lusta, hedonista görög népről beszélnek, és/vagy a gyáva, korrupt és felelőtlen görög politikusok „együttműködésének” tulajdonítják az egyre vészjóslóbb történéseket. Azt persze senki sem tudhatja már, hogy ezek az örvénylések végül is hová vezetnek majd, de egyre valószínűbbnek látszik, hogy Görögország mint az európai kultúra bölcsője egyúttal az európai kultúra koporsója is lesz.

A mostani tragédia megértéséhez az antik görög tragédiákhoz kellene visszanyúlni. Ezek a több mint kétezer éve született alkotások dramaturgiai ívükkel máig pontosan jelzik a tragédia ontológiai lényegének kifejlődését. Már a tragédiák első perceiben, a dramaturgiai értelemben vett „expozícióban” érezzük ugyanis, hogy valami láthatatlan feszültség lappang iszonyú erővel, és a szereplők ennek nyomán félelemben és hazugságban élnek.

A 20. századi társadalomlélektan valójában éppen az ókori görög drámák ezen dramaturgiai ívének megértése nyomán ismerte fel, hogy a hazugság és a félelem öngerjesztő összekapcsolódása a létező legnagyobb veszély, ami valaha is emberi társadalmakra leselkedett. Mégpedig azért, mert a hazugság félelmet, a félelem pedig újabb hazugságokat kelt. Tehát aki hazudik, az fél (evidens módon attól, hogy egyszer mégis szembesülnie kell az igazsággal), aki pedig fél, az újra és újra hazudni fog. És mivel az egész nyugatias modernitás eleve olyan szerveződési alapelvekre épül, amelyek nyilvánvaló hazugságok, így a bukás, akárcsak a görög sorstragédiákban, elkerülhetetlennek látszik.

A nyugatias modernitás, amit a 19. század óta tévesen kapitalizmusnak neveznek, arra az alaphazugságra épül, hogy a piaci mechanizmusok spontán önszabályozó mivoltukból adódóan egyensúlyra vezetnek. Ennek az ellenkezője az igaz! A piaci erők a profitnövelés kényszeréből mértéktelen növekedést akarnak bármi áron – és ez a „bármi ár” itt a világ elpusztítását is jelentheti. Mivel a „liberalizálj, deregulálj, privatizálj” neoliberális „szentháromságának” dogmái sikeresen szétzúzták az erős nemzetállam intézményét, amely legalább némileg fékezhetné a piaci erők önpusztító ámokfutását, így a világ ma tehetetlensége miatt siklik egyre nyilvánvalóbb végzete felé.

A görög tragédia valóságos oka az, hogy Hellász „rosszkor volt rossz helyen”. Alapvető jellemzői – akárcsak Portugáliát, Olaszországot és Spanyolországot is – alkalmassá tették, hogy a globális hatalmi rendszer pénzügyi csúcsfegyvereit kipróbálja.

Arról van szó, hogy a válság első lépéseként a ma már a világ összes nemzeti jövedelmének a tíz–tizenötszörösét kitevő gigantikus spekulatív értékpapírtömeget egyszerűen „betolták” a kereskedelmi bankokba. Majd tudatosan keltett hisztériával és néhány nagybank „beáldozásával” azt a látszatot keltették, hogy a világ az összeomlás szélére került, mert – ezt azért elismerték – „felelőtlen” volt a hitelezés, és ezért vannak most nehéz helyzetben a bankok. Ám ebből arra az álságos következtetésre jutottak, hogy akkor ezután viszont most már senkinek nem adnak hitelt. Azoknak sem, akikről pontosan tudható, hogy „jó adósok”, így aztán, ha eddig nem volt válság, most aztán lesz, és a világ valóban összeomlik, hacsak…

Hacsak az államok nem adnak a bankoknak pénzt, hogy ne a sajátjukat kelljen kockára tenni. Az így megzsarolt államok pedig fizettek. Globális szinten összesen több mint tízezermilliárd dollárt, amiből a görög államra több mint százharmincmilliárd dollár jutott. A bankok „köszönték szépen” az így kapott ajándék pénzt, és ahelyett, hogy hiteleztek volna belőle, betették a biztonságos jegybankokba, ahol az ingyen pénz azóta is nekik kamatozik. A 2009-es súlyos megzuhanás ennek a csalárd és hazug stratégiának volt a következménye.

Egy év hatásszünet után azonban a globális pénzhatalmi rendszer a kezében lévő médiagépezet segítségével elkezdte terjeszteni/gerjeszteni a hisztériát az államok súlyos eladósodottságáról, és arról, hogy ez a lakossági „túlfogyasztás”, vagy – ahogyan ők nevezték –, a „fiskális alkoholizmus” a bajok fő oka, ezt pedig szerintük csak radikális megszorításokkal lehet kezelni. Vagyis az általuk okozott deficitet és adósságnövekedést azokkal a kiszolgáltatott társadalmi csoportokkal kívánták/kívánják megfizettetni, amelyek ezzel a kifosztottságuk legvégső fiziológiai határához érkeztek.

A mesterségesen keltett hisztéria segítségével brutális kamatemelési hullámokat provokáltak, amelyek aztán végzetes lokális örvényléseket indítottak el. Görögország esetében például a csődkockázati felár 2009 novemberében még csupán másfél százalék volt, 2011 végén azonban már huszonöt százalék. Pedig közben a görög társadalom ugyanúgy tette a dolgát, mint annak előtte, a kamatok abszurd szintre emelése azonban most már egyre végzetesebb anarchiába sodorja.

A világot irányító „nem létező” szuperstruktúra tehát a szó szoros értelmében a tűzzel játszik.

Bogár László

Forrás: magyarhirlap.hu

Napelemes tetőcserép, hibrid kisautó, házi biogázreaktor – az elmúlt években számos, ígéretesnek tűnő környezetbarát magyar találmányról lehetett hallani a médiában. Annak jártunk most utána, mi lett a sorsuk, megvalósultak-e, és ha nem, mi a kudarc oka.

Kétféle feltaláló van Magyarországon: az egyik, aki eladja a szabadalmát. Ez nem is baj, egy jó találmánynak általában ez a sorsa világszerte, hiszen nem a mérnökök, kutatók és tudósok feladata céget alapítani, tőkét szerezni, építkezni, gyártani, reklámozni: sem hátterük, sem szakértelmük nincs hozzá.

Könnyű beton

Tóth Miklós Tamás napelemes tetőcserepét időnként felkapja a média, és a cikkekből mindig úgy tűnik: nemsokára megkezdődik a gyártás. Az elektronikai szakember egyébként 25 éve sikeres vállalkozó, akinek cége  vezető szerepet töltött be benzinkutak vagyonvédelmi rendszerének kiépítésében, így számára kézenfekvő volt, hogy maga valósítsa meg a találmánya gyártását. Az ötlet a kétezres évek végén született, amikor napelemet szeretett volna vásárolni, de úgy látta, hogy a piacon kapható hagyományos darabok elrontanák a háza összképét. Hat újítást hordozó találmánya azonban nem pusztán esztétikai, hanem műemlékvédelmi szempontból is érdeklődésre tarthat számot. Ráadásul a cserepek elhelyezéséhez nem kell megerősíteni a tetőszerkezetet, szemben a napelem-táblákkal.

– A gyártási technológia készen van, csak a tőke hiányzik. Folyamatosan tárgyalunk külföldi befektetői csoportokkal, de ők egyelőre kivárnak, mert a leminősítések óta nem túl kedvező Magyarország megítélése. Elektronikai termékeket gyártó konszernek is érdeklődnek az együttműködés iránt, de egyelőre semmi biztosat nem tudok mondani. A magyar partnerekben  csalódtam: sorra kiderült róluk, hogy valójában nincs mozgósítható tőkéjük. Magyarországon mindenki részt szeretne az üzletből, de lehetőleg befektetés nélkül. Mindenki jobban szeretne élni, de úgy, hogy semmit ne kelljen tennie érte – mondja keserűen Tóth Miklós Tamás, aki szerint általános hazudozás jellemző a hazai pénzügyi körökre.

Pedig állítja: a sorozatgyártáshoz szükséges összeg egy év alatt megtérülne. Ráadásul számos előrendelése van, éppen ezért döntött úgy, hogy – ha törik, ha szakad – nyáron elkezdi a kisipari gyártást az előfinanszírozásból, egy bérelt épületben, néhány, már megvásárolt géppel. Aztán pedig megpróbál szép lassan növekedni.

Különböző magyar mérnökök csoportja alapított egy nonprofit céget azzal a céllal, hogy

alternatív járműveket fejlesszen: 2008-ban álltak elő elsőként a Solo elnevezésű hibrid kisautó konstrukciójával, amely nemcsak megjelenésében olyan, mint egy sci-fi film kelléke, hanem a technológiai megoldásaiban is. Energiaszükségletét akkumulátor, napelem, pedálgenerátor és hatótávnövelő motorgenerátor fedezi, karosszériája pedig pillekönnyű karbon-kompozitból készült. Maximális sebességét 120 kilométer/órásra tervezték, fogyasztását pedig száz kilométerenként másfél-két literesre.

E megoldások persze nem ismeretlenek az autóiparban, de csak részben találhatóak meg a piacon kapható konstrukciókban, ilyen hatékony összetételben egyik járműben sincsenek meg. Emellett a csoport teljesen egyedi ötlete az összekapcsolhatóság: a családnak így hétköznap két kis kocsija lehet, hétvégén pedig duóban utazhatnak, innen a konstrukció Solo-duo elnevezése. A bemutatás évében óriási sikert arattak a nemzetközi szaksajtóban, majd a párizsi autókiállításon, ám éppen akkor csapott le a válság, így befektetői oldalról nem kapott lendületet a projekt. Annak ellenére sem, hogy 2010-ben még a Time magazin is felfigyelt rá, és az év 50 leginnovatívabb megoldása közé választotta.

A mérnökök eközben belátták, hogy manapság a beruházók számára óriási kockázatot jelent, ha valaki a semmiből rögtön egy autógyárat akar létrehozni. Ezért úgy döntöttek, hogy egy kisebb jármű fejlesztésébe fognak, aminek alacsonyabbak a beruházási költségei, de lépcsőfokként működhet az autó megvalósításához. Így született meg a Moveo robogó, amely tartalmazza az autó műszaki megoldásait, és további különlegessége, hogy összecsukható: közepes méretű bőröndként magunk után húzva bevihetjük az irodába, a lakásba is.

A Moveonak három prototípusa készült el a fejlesztések során, a legfrissebbet egyébként rendszeresen használják, fontos szereplője ugyanis a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójának, a Mérnökszínháznak. A sorozatgyártás azonban még késik.

– Nem az a baj, hogy ne lenne pénze a hazai befektetőknek – véli Hivessy Géza gépészmérnök, az Antro csoport tagja. – Sokkal inkább az, hogy itthon nincs hagyománya a műszaki-technológiai befektetéseknek, a magyar tőkések számára ez egy bizonytalan, ismeretlen terület, csak az ingatlanokban és az élelmiszeriparban érzik biztosnak a pénzüket.

Hegedűs Zsolt építészmérnök, az Antro csoport másik tagja ennek ellenére úgy látja, hogy a történetük nem tipikusan magyar.

– A mostani genfi autószalonon azt láttuk, hogy hiányoznak a hasonló profilú kiscégek. A nagyobbak pedig csak a reklámszlogen szintjén vették át a fenntarthatóság irányát. Csak egy példa: 2001-től 2005-ig gyártották a háromliteres fogyasztású Audi A2-est, amit a mai napig sem tudnak utolérni a legkorszerűbbnek nevezett, „zöld köpenybe” burkolt kisautók. A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy az elmúlt tíz évben rengeteget haladt előre az autóipar ebben az irányban, pedig valójában egy helyben toporog. Mivel a nagy autógyártók a nemzetgazdaságok tartópillérei, nagyon erős érdekérvényesítő erővel bírnak, így a szabályozás laza, miközben a cégpolitikát sem a vásárlók valódi igényei irányítják: mindenki olcsó és alacsony fogyasztású autót szeretne, mégsem ebbe az irányba koncentrálódik a fejlesztői munka.

S hiába nyújtanánk néhányan egészen új alternatívát, egy befektető számára óriási kockázatot jelent a kis cégekbe való beruházás, pontosan a nagyok érdekérvényesítő ereje miatt.

Az Antro Nonprofit Kft. azonban nem adja fel, sőt, a mérnökök leszögezik: ők nem megkeseredett, „magányos feltalálói alkatok”. Azért alakítottak csoportot, hogy részt vehessenek egy emberközpontú jövő formálásában, és úgy érzik, ezt a tevékenységüket sikerrel művelik is. És más céljaik is vannak.

– Remélhetőleg mindenki számára egyértelmű, milyen gazdasági és innovációs előnyökkel járna, ha magas szellemi munkákat generáló termelés folyna itthon – mondja Hegedűs Zsolt. – Amíg technológiailag a „futottak még” kategóriában vagyunk, csak olyan bérmunkákat bíznak a hazai vállalatokra, amelyek elvégzésére, úgy szoktam mondani, elég a futószalagos biorobot szint. Ez személyes és társadalmi szinten sem jó perspektíva.

– Természetesen azt is elfogadom, hogy nem lehet mindent itthon megvalósítani, de ebben is célszerű egy egészséges egyensúlyt teremteni – fűzi hozzá Hivessy Géza, aki szerint a saját fejlesztésű technológia sokkal több hozzáadott értéket generál. Például az ő munkájukba bekapcsolódó magyar cégek, mérnökök és oktatási intézmények már a prototípusok megalkotásával is óriási tapasztalatra tettek szert, mind a tervezői, mind a kivitelezői oldalon. Az egyikük azóta megépíthette egy francia alternatív jármű prototípusát, és a megbízást a Solóval kapcsolatos referencia miatt kapta. Egy másik az elektromos hajtásvezérlés technológiájában tudott jelentősen továbbfejlődni: a két jármű tehát egy sor élő folyamatot indított el. Egy ponton túl viszont már nem a fejlesztőkön múlik, hogy ebből mennyi hazai értékteremtő munka keletkezik.

A realitás

– Nemzetközi szinten száz találmányból csak öt hasznosul sikerrel, tehát szó sincs róla, hogy Magyarországon kiemelkedően kudarcba fulladnának a találmányok – nyugtat meg dr. Vedres András, a Magyar Feltalálók Egyesületének főtitkára. – Sőt, százával sorolhatnám az elmúlt két évtizedben megvalósult találmányainkat. Az Európai Unióban első helyen állunk a fajlagos licenckereskedelemben, azaz a magyar szabadalmakat vásárolják meg a legnagyobb arányban, húsz százalékban, miközben a nemzetközi átlag csak tíz.

A feltaláló sikerét ugyanis az értékesítésben és a hasznosulásban lehet lemérni, és ebben a magyarok kifejezetten az élvonalban vannak. Vedres András szerint azért, mert a Magyar Feltalálók Egyesülete nagyon jó innovációs marketingstratégiát folytat. Éppen emiatt választották meg őt a Feltalálók Egyesülete Nemzetközi Szövetsége (IFIA) elnökének, immár második alkalommal.

– Úgy gondolták, érdemes tanulni tőlünk ezen a téren. Az már más kérdés, hogy egy találmányhoz esetleg nem áll rendelkezésre a saját hazájában elegendő termelői kapacitás. De nem érdemes azon siránkozni, hogy külföldre kerül egy magyar technológia, ha legalább megvalósul: hiszen végső soron ez egy találmány alapvető célja – mondja a gyógyszerkutató vegyész, aki munkatársaival maga is olyan ismert gyógyszerek hatóanyagát fejlesztette ki, amelyeket többségükben külföldön gyártanak.

– Nem fájt a szívem, realista vagyok. Visszajött a licencdíj, és ha beteg valaki, akkor Magyarországon is elérhetőek a számára ezek a gyógyszerek. Ha ugyanis van is itthon termelés az érintett iparágban, ez az ország nem képes arra, hogy az egész világot elárasztó terméket állítson elő és forgalmazzon. Ezt tudomásul kell venni. De valóban van egy olyan feltalálótípus, aki mindig visszatáncol, amikor eladhatná a találmányát: mert a „piros-fehér-zöld” szíve dobogni kezd, és végül megpróbálja itthon megvalósítani. Legtöbbször belebukik – hangzik a kegyetlen és hideg ítélet. A főtitkár hozzáteszi: sajnálja őket, mert rosszul értelmezik magyarságukat. – Az Európai Unió tagjai vagyunk közel tíz éve, ahol a piac közös. A magyar uniós elnökség keretében az Orbán-kormány összehozta a harminc éve áhított Közösségi Szabadalmat, amely 2014-től lép életbe, onnantól egyetlen illeték befizetésével rögtön 25 európai országban hatályos szabadalomra lehet szert tenni, tehát jelentősen csökkentek az ehhez kapcsolódó költségek. Ha sokan ezt az utat követik, akkor Magyarország sikeres lesz.

Ne csak mondd…

Mindennek ellenére vannak sikerek is a saját hasznosítás terén. Kiss Péter 2006-ban kapta meg „A jövő fiatal vállalkozója” díjat egy üzleti tervvel, amit a saját találmányához, egy háztartási biogázreaktorhoz készített.

– Édesapámmal együtt egy környezetvédelmi konferencián vettünk részt, ahol arról tartottak előadást, hogy miért nem lehet kisméretű biogázrendszereket gazdaságosan létrehozni. Mondtam apámnak, hogy szerintem márpedig meg lehetne csinálni, mire azt válaszolta: „Akkor ne csak mondd, hanem csináld is” – mesél az ötlet születéséről Kiss Péter, aki ma már a szépen fejlődő Ökogázprojekt Kft. tulajdonosa.

Az általa kifejlesztett rendszer családi gazdaságok, kisebb állattartó telepek számára szól: néhány hektárnyi föld művelése vagy öt ló gondozása során már keletkezhet annyi szerves hulladék, hogy a reaktorban megtermelt biogáz kiszolgálja egy négyfős háztartás áramigényét, illetve ehhez kapcsoltan ellássa a fűtés jó részét is. A biogáz fűtőértéke ugyanis kétharmada a földgázénak, és a megfelelő motorban villamos-, illetve hőenergiává alakítható. A folyamat melléktermékeként ráadásul biohumusz is keletkezik. De nem csak a gazdák számára lehet ez megoldás: volt arra is példa, hogy egy étterem és egy pálinkafőző vett közösen egy ilyen reaktort. A legkisebb rendszerek egyébként nagyjából másfélmillió forintba kerülnek, de mindig alakíthatóak az egyedi körülményeknek megfelelően: a cég nagyon fontosnak tartja rugalmasságot.

Az út történetét pedig, amíg idáig jutott a családi vállalkozás, Kiss Péter egy Thomas Edison-idézettel kezdi: „1 százalék ihlet és 99 százalék verejték.”

– Először mi is azt gondoltuk, hogy egy év múlva már szériában gyártjuk majd a reaktort. Aztán kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű. A díjnak köszönhetően azonban fel tudtam venni a kapcsolatot olyan szakmabeliekkel, akiktől nem feltétlen pénzügyi, de elengedhetetlen segítséget kaptam. Azt vallom: ezen az úton nem lehet egyedül végigmenni.

A gyártás egyelőre kisipari módon történik, kevés emberrel: volt olyan munka, amibe alvállalkozókat vontak be, mert nem volt megfelelő infrastrukturájuk. Most vannak azon a határon, hogy a megrendelőket már kénytelenek várólistára tenni, ezért szeretnének sorozatgyártásba fogni. Ezzel kapcsolatban nemrég kezdtek el befektetőkkel tárgyalni, miközben már vannak olyan külföldi partnereik, akik a kinti terjesztés előkészítésén dolgoznak.

Együttműködés

Dr. Raisz Iván kémikus és Barta István építőmérnök 2008-ban részesült az Év Feltalálója elismerésben, és tavaly hétszázötven új műszaki innováció közül az ő eljárásuk nyerte el a Zöld Találmányok Nemzetközi Versenyének fődíját is, az úgynevezett Green Oscart. Az általuk kifejlesztett módszerrel ugyanis egy tonna egyszerű, szelektálatlan városi szemétből 300 kilogramm metanolt lehet előállítani, ami nemcsak üzemanyagként kiváló, hanem műanyag gyártására is alkalmas, illetve villamos energiává is alakítható gázturbinákban vagy robbanó motorokban. A találmány valódi termékké válása pedig már a küszöbön áll, ugyanis Miskolcon már felépült egy üzem, amit nemsokára beindítanak és évente kétezer tonna hulladékot fog feldolgozni.

– Hulladékgazdálkodással foglalkozom, és mindig arra ösztönöztem Ivánt, hogy csináljunk egy olyan hulladékhasznosító üzemet, amin nincs kémény: akkor talán elhiszik, hogy környezetbarát – mesél a kezdetekről Barta István.

– Mindenféle pályázaton indultunk a kész technológiával, de mindenhol elutasítottak, az elismerések ellenére is – folytatja Raisz Iván, a Miskolci Egyetem nyugalmazott docense. – Végül csatlakoztunk egy környezetipari klaszterhez, és velük együtt sikerült egy regionális pályázaton 240 millió forintos támogatást szereznünk. Az volt a szerencsénk, hogy Magyarországon még nem igazán fedezték fel ezt a fajta cégtársulást, és ezt a pályázatot kifejezetten klaszterek számára írták ki: rajtunk kívül egyetlen pályázó sem indult a technológia témakörében.

A miskolci ENIN Környezetipari Klasztert az ágazatban együttműködő cégek alkotják, előállítók, szolgáltatók, kutatók, beszállítók, akik ugyannak a termelési folyamatnak a különböző szereplői, tehát közös érdekük a siker. Ami nem is maradt el: a gyártási technológiára immár az Egyesült Államokban, Nyugat Európában és az Arab Emírségekben is van érdeklődés, sőt, többen is a magyar cégekre bíznák az üzem felépítését és a gyártósor kialakítását is, hiszen nekik van benne tapasztalatuk. Raisz Iván a sikerüket főképp abban látja, hogy a találmány két alapvető problémát old meg: az egyre hatalmasabb mennyiségű hulladék kérdését, illetve a növekvő üzemanyaghiány gondját. Mindezt úgy, hogy közben jelentős mértékben csökken a hulladékból és az üzemanyagból származó üvegházhatású gázok kibocsátása. Eközben az eljárás gazdasági szempontból is igen előnyös, hiszen a nyersanyag nemhogy ingyen van, de még fizetnek is azért, hogy elvigyék: a hulladéklerakókon 15 ezer forintba kerül egy tonna kommunális hulladék elhelyezése. Magára a metilalkoholra pedig várhatóan nagy kereslet lesz majd, hiszen másfél kiló metanol egy liter benzint tud helyettesíteni, viszont a világpiaci ára mindössze százötven forint körül van. Ugyanakkor Raisz Iván is elismeri, hogy küzdelmes, nehéz út vezetett idáig.

– Teljesen természetes, hogy számos akadályba ütköztünk, hiszen a zöldtechnológiák sok érdeket sértenek, különösen az energiaszektorban. Tehát a versenytársak ahol tudnak, megpróbálnak keresztbe tenni. Volt rá alkalom, hogy ugyanazon a pályázaton még a kutyatápszer ízesítésének fejlesztésére is adtak pénzt, mi azonban nem kaptunk. Nem mindig a társadalmi szükségszerűség alapján döntenek – állapítja meg epésen a kémikus.

– Magyarországon igazából a pályázati feltételek nem a találmányok hasznosításának kedveznek, mert hazugságot generálnak – vélekedik Barta István. – Túlságosan nagy saját erőt kell felvállalni, amire nagyon kevesen képesek. Ez arra készteti a pályázókat, hogy megalkudjanak a témát illetően, és olyan költségeket állítsanak be, amelyek nem valósak. Ha rajtam múlna, jobban megválogatnám a támogatott pályázatokat, de nagyobb hozzájárulást adnék nekik, és számon kérném a megvalósítást. Szükség lenne mentorokra a projektek végrehajtásához, akik figyelemmel kísérik az eseményeket és segítenek, ha kell, mert vannak olyan kutatók, akik rendkívül nagy tudásúak, számos tudományos ranggal rendelkeznek, tanítanak, megváltoztatják a világot, de egy zakót nem tudnak venni maguknak, mert mindebből képtelenek pénzt csinálni. Persze az is igaz, hogy nem felhőtlen az együttműködés az ilyen menedzser típusú emberekkel – nevet Barta István –, viszont nyilvánvaló, hogy szükséges. Ebben a környezetipari klaszterben is meg kellett tanulnunk együtt dolgozni, rá kellett jönnünk, hogy mindenkinek megvannak a maga érdekei, amelyeknek érvényesülnie kell. A nagy dolgokat csak együtt lehet véghezvinni.

Forrás: zoldjovo.eu

Köszönjük nektek a rengeteg visszajelzést, és e-mailt!
Kis türelmet kérünk tőletek és igérjük hogy MINDENKINEK hamarosan válaszolni fogunk!
Ne feledjétek hogy június 19-én kezdünk első adásunkkal!
Üdv, Fogel Frigyes és a KK NetTV csapata.

Katt ide a video elinditasahoz!

Holnap, hetfo este 19.00 orakor egy bejelentest fogunk tenni, videoklipp formajaban. A visszaszamlalas befejezodik Add tovabb!

Már megint otthon maradt a telefon? A megoldás egyszerű, ültessük be a karunkba és ezentúl szó szerint mindig kéznél lesz.

Komolyra fordítva a szót, ha lenne rá lehetőség, szeretne-e valaki egy ilyen kütyüt a testének állandó részévé tenni? A választ valószínűleg jóval hamarabb meg kell adni, mint azt gondolnánk, egy kanadai szoftvercég, az Autodesk kutatói ugyanis megvizsgálták, hogy a jelenleg interfészként használt módszerek működnek-e, ha az adott elektronikai eszközt emberi szövetbe ültetik. A válasz egyértelműen igen volt.

A tesztben alkalmazott nyomógomb, LED és érintésérzékelő egyaránt rendeltetésszerűen működött, miután beültették egy halott karjába, a bőr alá. A Toronto-i csapatnak sikerült bőrön keresztül kommunikálni egy Bluetooth kapcsolat alkalmazásával, sőt még az elektronika vezeték nélküli feltöltése sem okozott gondot. “Ez a lényeg” - mondta Christian Holz, az Autodesk csapat tagja, aki a Texas állambeli Austinban Emberi Tényezők a Számítástechnikai Rendszerekben címmel megrendezett konferencián mutatta be munkájukat. “A hagyományos felhasználói interfészek a bőrön keresztül is működnek”

A kérdés tehát, szeretné-e valaki egy kis elektronikával felszerelni a testét? Az ötlet, valljuk meg kissé hátborzongató. Azon túl, hogy az élő szöveten keresztül nyomkodjunk egy vagy több gombot, számolni kell a beültetett eszköz meghibásodásának, vagy a környező szövetek elfertőződésének kockázatával is, nem is szólva arról a disztópia vízióról, ami a telefonokat nyomkövető eszközként állítja be. Egy ilyen beültetett eszköztől pedig nem olyan könnyű megszabadulni.

Ennek ellenére nem dughatjuk homokba a fejünket és nem tekinthetjük semmisnek azt a tényt, hogy a kiborg jövő előbb vagy utóbb, de elérkezni látszik. A csapat Anne Agur anatómussal közösen úgy véli, hogy jobban meg kell ismerni az orvosi kockázatokat, mint a fentebb említett fertőzést, mielőtt élő emberbe ültetnének egy ilyen eszközt. Valójában ez nem jelent komoly kihívást, hiszen ezzel már a jelenlegi implantátumok gyártói is sikeresen megküzdöttek, a beültetett elektronikák pedig hasznosak lehetnek viselőiknek.

“Az eszköz mindig velünk van, nem tudjuk elveszíteni” – mondta Holz, hozzátéve, hogy az implantátumok új interfész módszereket jelenthetnek. Egy okostelefonhoz hasonló implantátum figyelmeztethet egy enyhe bőr alatti rezgéssel, ha például valamilyen naptárban eltárolt esemény közeledik. No és a borzongató érzés? A szakértők szerint ez egy teljesen általános reakció, ami egyre kevésbé lesz jellemző, ahogy az emberek hozzászoknak a technikához. Egykor az is teljesen természetellenesnek tűnt, hogy egy gép segítse az emberi szív működését, a pacemaker azonban ma már teljesen rutin eljárásnak számít. “Általánosságban véve az a trend, hogy az emberek egyre inkább hajlandóak arra, hogy a gépvilág apró morzsáit egyesítsék önmagukkal” – összegzett Sherry Turkle, az MIT szociológusa.

“Tíz évvel ezelőtt a technológiáról alkotott nézet jelentősen eltért a maitól, ahogy a mai is el fog térni a tíz év múlva uralkodó nézettől” – fejezte ki egyetértését Holz, ugyanakkor Turkle szeretné, ha a társadalom komolyan végig gondolná a beültetett elektronikák hátulütőit, köztük a nyomkövetést. Más szemszögből viszont nem lehet szó nélkül elmenni azon jelenség mellett sem, ami az emberek és mobil eszközeik kapcsolatát jelzik. “Az emberek a szó szoros értelmében képtelenek meglenni a mobiltelefonjaik nélkül” – mondta Turkle. “Máshogy érzik magukat, amikor nincsenek a hálózathoz kapcsolva. Úgy élünk a telefonjainkkal, mintha a testünk részei lennének”

Ha tényleg így érezzük, akkor egy implantátum már nem is tűnne annyira természetellenesnek, ugye? Lehet hogy ez a legkézenfekvőbb megoldás, ha egy olyan eszközről beszélünk, amivel szemben szinte már függés alakult ki. A jövő meg fogja adni a választ.

Forrás: sg.hu

“A különös tétel, hogy “Isten és közöttem állok én” – általában meglepi az embereket. Van, akiben villámszerû fényt gyújt, s van, akit elkedvetlenít. Pedig ez az axióma félelmetes, mágikus igazságot rejt. A személyes én; az elintézetlen, összeomlott egokultúrák számlálhatatlan rétegét õrzõ, bonyolult, múlandó személyiség a labirintus, amelyen a megnyilvánult lét bejáratától a kijáratig át kell haladnunk. Az utak persze felmérhetetlen idõkig körbefutnak. Nagyon sokáig úgy tûnik, századszor és ezredszer is ugyanoda érkezünk vissza, ahonnan elindultunk. Düh, kétségbeesés, õrjöngõ erõszak mit sem segít rajtunk. Öklünket véresre döngethetjük, fejünket szétverhetjük a könyörtelen, kiúttalan falakon, vagy esztelen száguldozás után összerogyhatunk valahol az útvesztõ mélyén, hogy holnap új lábakon továbbfussunk körbe- körbe. Mert ezek a módok sohasem vezetnek kijárathoz. A csak önmaga körül forgó ember örvényben fuldoklik, és egyre mélyebbre szívódik problémáiba. Az egocentrikus érdekeltség, a görcsös monománia, amellyel saját ügyeinkbe veszünk, saját hiányainkat, sérelmeinket õröljük, fekete dervistánc. Eksztázisa állandó mélységi szédületbe, kábulatba ringatja tudatunkat. Valóságtól és fénytõl elrekesztve megigéz, szubjektív káprázatok, delíriumos képek és érzetek közé börtönöz bennünket. Szorongásrohamok, indulatviharok, ingerek szökõárjának infernális boszorkányéje szakad ránk az egolabirintusban, kapu pedig nem nyílik sehol. Miért? Mert Isten és közöttem állok én. Hosszú-hosszú ideig nem ébredünk rá, hogy e mondat kulcsot is tartalmaz a kijutáshoz. Csak mikor már feladjuk az öntépõ, önpusztító, önimádó, öntömjénezõ attitûdöt, s fáradtan leülünk a gondolkodó, meditáló ember pozitúrájába, akkor dereng fel bennünk a mindent megvalósító lényeg, hogy az axióma szövegébõl hiányzik a – Te. Szó sincsen arról, hogy Isten és közöttem állsz Te. Nem. Csak én állok ott. A Te, úgy látszik, szabad irány. Olyan irány, amelyen átnézhetünk, átnyúlhatunk. amelyen át levegõt szívhatunk. Amelyen át fény eshet ránk, és meggyógyulhatunk.
Többször elhangzott már itt, hogy gondolataink és érzéseink erõivel fájdalmas, ijesztõ gondjainkat, aggodalmainkat körülszõni, körültapogatni éppolyan, mint mikor testünk egy gyulladt helyét szüntelenül dörzsöljük. Ugyancsak utaltunk a már mindenki elõtt ismeretes modern gyógymódra, amely a páciens turnusos ellátásából áll. Ez a módszer a felismerésen alapul, hogy ha az embert átmenetileg megszabadítják személyiségétõl, “ön”-tudatától, különféle

Hangágyúval készül Chicago a NATO-csúcsra

Chicagóban tartják hétvégén a NATO csúcstalálkozóját, amit jó eséllyel népes és hangos demonstrációk fognak kísérni, az Occupy mozgalom különösen erős chicagói szárnyának szervezésében. A város rendőrsége nagy erőkkel készül a tüntetések kordában tartására és az elszabaduló indulatok megfékezésére, a hírek szerint egymillió dollár értékben vásároltak a tömegoszlatáshoz szükséges felszerelést az elmúlt napokban. Többek között LRAD-kat (long range acoustic device), hétköznapi szóhasználattal élve hangágyúkat is beszereztek.

A hangágyú karrierjét élénk viták övezik, de az kétségtelen, hogy a leghatékonyabbabb tömegoszlató, nem halálos fegyverek egyike, amit valaha kitaláltak, messze lekörözi a könnygázt és a vízágyút. Az ágyú, amit a chicagói rendőrfőnök szemérmesen kockázatmenedzselő eszközként emleget, nagyon magas frekvenciájú és nagyon erős hanghullámokat bocsát ki rövid sorozatokban. A célzott hanghullámok ereje aránylag gyorsan csökken, 15 méteren belül maradandó halláskárosodást és süketséget is okozhat, 100 méterig extrém fájdalom a hatás, 300 méteren túl pedig már semmi.

A fegyvert először 2007-ben vetették be egy ellenzéki tüntetés szétverésére Tbilisziben, Grúziában, a legnagyobb médiavisszhangot pedig a 2009-es G20-as csúcstalálkozón tüntető tömeg oszlatásánál okozta Pittsburgh-ben. Erre is alig emlékszik ma már valaki, ugyanis a hangágyú egyik legnagyobb előnye, hogy nem médiaérzékeny, a tévés tudósításokon nem olyan látványos, mint a könnygáz vagy a vízágyú. A pittsburghi beszámolók szerint az ágyú által okozott fájdalom elviselhetetlen, amikor a rendfenntartók egy utcát úgy próbáltak elzárni, hogy a járdákat könnygázgránátokkal szórták meg, az úttestet pedig hangágyúval lőtték, a tüntetők tömegei hanyatt-homlok menekültek az utca széle felé, önként vállalva a könnygázt a hang okozta fájdalom helyett.

Legutóbb a londoni olimpia szervezői jelentették be, hogy hangágyúkat rendszeresítenek az esetleges tömegmegmozdulások békés elsimítására.

Forrás: origo.hu

A videóhoz katt ide

Balantául elfelejtett, de néha magyarul is nehezen mondja be a megállók nevét. Cake Baly Marcelo tabulátorkezelő és villamosvezető – ma már nem sokra megy a diplomájával.

Amikor be kell ugrania villamost vezetni, mindig drukkol, hogy a 2-es vonalára küldjék: onnan olyan szépen rálátni a városra. Cake Baly Marcelo a szabadnapjain vállal villamosvezetést. Igen, igen, kedvtelésből – hagyja rám. Aztán kiderül, hogy másról van szó.

Apró BKV-helyiségben üldögél a Bissau-guineai férfi, és ügyel arra, hogy az 51-es villamos mindig időben induljon, és hogy a váltók is megfelelően álljanak a Mester utcai végállomáson. Tabulátorkezelőként dolgozik, alighanem a vállalat egyetlen afrikai alkalmazottjaként; de hogy a tabulátorkezelők között nincs több fekete, arra megesküszik.

A bőrszíne repítette ide Marcelót. Afrika egyik legkisebb államában, Bissau-Guineában látta meg a napvilágot, és – mire jó a szocialista országok közötti barátság? – ösztöndíjat a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen kapott. Ez persze még nem predesztinálta a tabulátorkezelésre, sőt. Pénzügy szakon végzett, és a Magyar Nemzeti Bankhoz került szakmai gyakorlatra. Szeretett volna maradni, ám kiderült, hogy külföldi állampolgár magyar állami pénzintézetnél nem dolgozhat.

Elemző közgazdászként mégis az OTP-központban kapott állást, ebben az időben írta meg a kisdoktoriját. De néhány év után onnan is mennie kellett. Következett a VI. kerületi ingatlankezelő vállalat, ahol a gazdasági igazgató mellé osztották be. A rendszerváltás után még Bissau-Guineába is hazautazott, hogy körülnézzen – gyorsan vissza is tért Magyarországra. A munkahelye a 2002-es önkormányzati választásokig tartott; akkor kirúgták a főnökét, és három nappal később neki is felmondtak.

Legszomorúbb tapasztalatait munkanélküliként szerezte. Ha álláskeresőként megjelent valahol, gyakran kinevették, és beszélgetni sem voltak hajlandók vele. Vagy közölték, hogy a végzettsége rendben van, majd visszahívják, de sosem hívták. Marcelo jó kedélyű ember, amikor azonban erről beszél, elkomorodik. – Hiába szereztem diplomát Magyarországon, a társadalom nem adott lehetőséget az érvényesülésre – süti le a szemét.

Csakhogy családos emberként eldobta a büszkeségét. A felesége magyar (az egészségügyben dolgozik), és addigra már két fiuk is született. Villamosvezetőt kerestek a BKV-nál, Marcelo jelentkezett, és először érezte úgy, hogy nem ütközik a diszkrimináció falába. Féléves oktatás után dönthetett: villamosvezető lesz vagy tabulátorkezelő. Biztosra ment, és mindkettőt elvállalta (a vezetést másodállásban).

A tabulátorokat kizárólag a délutáni műszakban kezeli, reggelente a hétéves lányát viszi iskolába (a felesége nagyon korán indul munkába). S ha villamost vezetni osztják be, figyelembe veszik, hogy csak reggel nyolc után tud kezdeni – este viszont akármeddig számíthatnak rá. Csodálkoztak, hogy miért akar doktorival a BKV-nál dolgozni, de nem szóltak semmit. Dr. Cake Baly Marcelo bevallja, hogy ezt a helyzetet képtelen megszokni. – Elvégeztem az egyetemet, és most mindenki azt hiszi, hogy buta vagyok, azért dolgozom itt – fagy le ismét a mosoly az arcáról. Néhány kollégája Csokidokinak becézi, és őt nem bántja ez a név.

Szabadnak érzi magát, amikor villamost vezet. Oda hívják, ahol éppen létszámhiány van, vagy valaki megbetegedett, így minden villamosvonalat ismernie kell. Főként Dél-Pesten rója a síneket. Előfordult már, hogy egy utas leszállt a villamosról, és megnézte: jól látta-e, hogy fekete a villamosvezető.

Szereti mindkét munkáját. Villamost vezetni izgalmas dolog – a tabulátorkezelő szobában viszont nyugalom honol. De itt sincs egyedül: a szomszéd helyiségben pihennek és esznek a villamosvezető kollégák, akik gyakorta benéznek hozzá. Marcelo jókedve mindenkinek jót tesz.

Szép dolog a szabadnapokon villamoson furikázni, de azért – ismeri be a tabulátorkezelő – fárasztó is. Választása nincs, egy fizetésből nem tudja eltartani a családját. A fiai szerencsére már nagyok (25 és 30 évesek), szintén egyetemet végeztek. Amikor arról érdeklődöm, ők könnyebben kaptak-e munkát, Marcelo csak annyit mond: igen, de nem magyar, hanem külföldi cégnél. Azt szeretné, ha a lánya is egyetemre járna majd, ám a munkaerőpiacon őt is előre félti.

Anyanyelvét, a balantát szinte már elfelejtette – és nem nagyon emlékszik az iskolában használt portugálra sem (Bissau-Guinea egykori portugál gyarmat). Amikor a két öccsével beszél telefonon, a helyi keveréknyelvet, a kreolt használják. A szülei nem élnek már; az anyja tanítónő, az apja a balanta törzs békebírója volt.

Kreolul beszélget a Magyarországon élő Bissau-guineai honfitársaival is, akikkel rendszeresen találkozik. Ilyenkor nekiállnak hazai ételeket főzni, bár a megfelelő fűszerek beszerzése igazi kihívás. A magyarba a mai napig beletörik a nyelve, bizonyos villamosmegállókat nem is szeret bemondani. Az egyik mumus – kétszer is nekifut a szónak – a Finommechanikai Művek. A 3-as villamos vonala egyéb csapdákat is rejt, ott van például a Jeszenák János utca.

Megbékélt a sorsával a tabulátorkezelő, és hálás a BKV-nak, hogy befogadta őt. Sok roma kolléga is dolgozik a vállalatnál, és a Csokidoki szerint erről az egész ország példát vehetne. Nem vágyik már vissza a pénzügyek világába, tisztában van vele, hogy ennyi év alatt kiesett a gyakorlatból. A diplomáját réges-régen félredobta valahova, ma már meg sem találná. De nincs is többé szüksége rá. A bőrszíne miatt sokszor hátrány érte, mégis bízik benne, hogy másokkal ez nem történik meg. Körbemutat: „Ha én itt helyt állok, a következőt is felveszik.”

Névjegy

CAKE BALY MARCELO Bissau-Guineában született 1958-ban. 1979-ben jött Budapestre, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ösztöndíjasaként. A felesége magyar, három gyermekük van. A magyar állampolgárságot Marcelo 1992-ben kapta meg. Jelenleg a BKV-nál dolgozik.

Forrás: nol.hu