Bringázz a jövőbe

Elektromos megoldások két keréken – radikális változás előtt a városi közlekedés

A magas benzinárak miatt világszerte, többek közt a magyar vidéken is egyre terjed az elektromos bicikli használata. Ez esetben a környezetbarát jelleg csak járulékos nyereség, a vásárlókat nem a zöld gondolkodás, hanem a spórolás hajtja: száz kilométer megtétele ugyanis csak hatvan-hetven forintjukba kerül. A legnagyobb gyártó és felhasználó Kína, ám akadnak európai, sőt magyar fejlesztések is a piacon.

Vidéken, a tömegközlekedés hiányában az emberek rá vannak kényszerülve az autó vagy a kerékpár használatára: csakhogy az utóbbival egy bizonyos kor felett már fárasztó közlekedni, a benzin pedig egyre csak drágul. Így vált kézenfekvő megoldássá az elektromos kerékpár, ami egyébként újabban keresett a fiatalok körében is, hiszen emelkedőn vagy nagyobb súlyt cipelve még nekik is jól jön a segítség – amikor nem a sportolás céljával, hanem közlekedési eszközként, napi szinten használják a kerékpárt. Arról nem is beszélve, hogy ehhez jogosítvány sem kell, pedig vígan robognak vele harminc-negyvennel is az utakon. Az ilyen biciklik ára sem olyan eget rengetően magas, egyszerű típusokat már százhúsz ezer forintért is kapni, átlagosan pedig 150-300 ezer forintba kerülnek: olcsóbbak, mint a robogók.

Made in China
Az elektromos kerékpárok mekkája Kína: ez az ország képezi a világpiac legnagyobb részét. Kínában ugyanis a kerékpár egyébként is a közlekedés hagyományos eszköze, de most még inkább, mint valaha, mert a tömegközlekedés túl zsúfolttá vált, az autó fenntartását viszont nem mindenki engedheti meg magának, és emellett már a dugók is nagyok. Ráadásul a zöld közlekedés érdekében a kormány támogatja ezt a megoldást, így ma már több elektromos kerékpár fut a kínai utakon, mint ahány autó. Ennek köszönhetően az ország e téren nemcsak a világ legnagyobb piacává vált, hanem a legnagyobb gyártóvá is.
– Ezúttal nem a kínaiak kezdték el lemásolni a létező nyugati termékeket, hanem fordítva. A legtöbb ötlet, fejlesztés Kínából származik, még az is, amelyikről mást állítanak: felismertem már olyan hollandnak mondott eszközt, ami valójában egy kínai márka terméke volt – állítja Szabó Csaba, az el-bike.eu tulajdonosa, aki elektromos bicikliket és sima kerékpárokra való, úgynevezett átalakító berendezéseket forgalmaz.
Elektromos dezodor
Egyes szakértők úgy látják, hogy ami ma történik Kína közlekedésében, jól jelzi, milyen változások lesznek a nyugati nagyvárosokban. Például a Pike Research kutatócsoport felmérése szerint világszerte egyre nő az elektromos kerékpárok használata, és e tendenciát tartva 2012 és 2018 között további 7,5 százalékkal fog bővülni a globális piac, ezen belül Európában pedig a jelenlegi duplájára nőnek majd az eladások. Ugyanis a hagyományos kerékpár nem mindenki számára megfelelő a napi közlekedésre: habár már hazánkban is megrendezik a Bringázz a munkába! és a Bringázz szoknyában és öltönyben! kampányokat, sokan laknak vagy dolgoznak olyan terepviszonyok között – például Budán –, hogy izzadtan, kifulladva érkeznének a munkahelyükre.
– Alapvetően kétféle típust szokott a köznyelv elektromos kerékpárként emlegetni, a kettő azonban a járművek besorolása szempontjából alapvetően eltér egymástól – világosít fel bennünket Paróczai Iván, a nagy múltú Schwinn-Csepel kerékpárgyártó cég kereskedelmi igazgatója. Mindkettőt elektromotorral szerelik fel, de az úgynevezett e-bike esetében a hagyományos pedálozás és a motor csak külön tud működni: tehát ha valaki elfárad, abbahagyja a tekerést, elfordítja a gázkart, amivel beindítja a motort és vígan robog tovább. Ennek persze van olyan változata is, amelyiknek nincs is pedálja, és végül is olyan, mint egy gyengébb robogó. Ezek a típusok elég gyorsak, 35-40 kilométer/órás vagy még nagyobb sebességgel lehet velük haladni, ezért hivatalosan segédmotorral felszerelt kerékpároknak nevezik őket – de csak 300 wattig. Ennél nagyobb teljesítménnyel már az elektromos motorok kategóriájába tartozik a jármű, amelyhez jogosítvány, rendszám, bukósisak kell.
Ezzel szemben létezik a másik csoport, az úgynevezett pedelec-rendszerrel felszerelt bicikliké. Ez esetben az elektromos motor rásegít az emberi erővel történő hajtásra, tehát a kettő együtt működik, és a motor egyszerűen a pedálozással indul be. Ha lassul a tekerés sebessége – mert emelkedőn megy vagy csak elfárad a kerékpáros –, akkor nagyobb nyomatékkal megy a motor. A rásegítés azonban csak 25 kilométeres sebességhatárig működhet, mert így e járművek megmaradhatnak az egyszerű kerékpár kategóriájában, amihez semmilyen engedély nem szükséges, szemben az imént említett, segédmotorral felszerelt kerékpárral, amelyhez sok helyen kötelező a rendszám – hazánkban csak a biztosítás.
Ázsiában inkább az e-bike-okat, Európában pedig inkább a pedelec-rendszerű kerékpárokat kedvelik a vásárlók, annál is inkább, mert az utóbbinál adnak támogatást az egészségbiztosítók: hiszen itt azért kell egy kicsit mozogni is.
Személyre szabva
Eredetileg Magyarországra is a kínai kereskedők hozták be az elektromos bicikliket, de a magyar cégek is hamar elkezdtek folglalkozni a forgalmazásukkal. Az elsők között volt nyolc éve a székesfehérvári Velox Kft. is.
– Az e-biciklik főleg vidéken és a peremkerületekben népszerűek, illetve a középkorúak és az idősek körében – mondja a kereskedelmi igazgató, Frenkó Zoltán. A cég széles választékot tart az e-bike-okból és a pedelec-rendszerű kerékpárokból is, mert ahogy az igazgató mondja: mindenkihez más típus illik. A szakemberek ezért először megkérdezik a vásárlót, hogy milyen terepen és mekkora távokat szeretne megtenni a járművel, illetve mekkora súlyt cipelne vele. Például a két legnépszerűbb kerékpár, a Velox Sprinter és a Velox Cargo teljesen eltér egymástól: az előző robogószerű típus, burkolattal rendelkező utakra illik, például a napi munkába járáshoz ajánlott. A Cargo viszont kifejezetten erős vázszerkezetű, bírja a rosszabb utakat és jobban is terhelhető, tehát ideális egy szerszámosládával közlekedő mesterember számára, de piacozáshoz, horgászathoz is ajánlott.
Van egy olyan e-bike-típus is, amit a vásárlók különleges igényei miatt vettek fel a kínálatba: ezek a triciklik.
– A vevőknél arról is érdeklődünk, hogy milyen az erőnlétük, a mozgáskoordinációjuk. Például egyik alkalommal egy olyan bácsi jelentkezett nálunk, aki stroke-on esett át, bizonytalan mozgása volt, ezért is akart elektromos biciklit vásárolni – meséli Frenkó Zoltán. – A hasonló problémákkal küzdő emberek számára találtuk ki a triciklit, ami a kétkerekűeknél sokkal kényelmesebb és biztonságosabb. Eredetileg nem volt hozzá megfelelő beszerzési forrásunk, így mi magunk kreáltuk meg, és nem nyereggel, hanem komfortos üléssel szereltünk fel. Érdekes, hogy végül a fiatalabb korosztály is megkedvelte, ugyanis elfér rajta egy nagyobb tároló, alkalmasabb a súlyos terhek szállítására.
Forrás: zoldjovo.eu

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s