A szociális kérdésről – Írta Nagy Emilné dr. Göllner Mária

Bizalom mai száma megint nehéz olvasmányt foglal magában. Azonban csupa olyasmit, amit ma már minden embernek tudnia kell. Ezért nagyon kérem olvasóimat, hogy alaposan és pontosan tanulják meg mindazt, amit mai számunk magában foglal. Tervbe vettük, hogy az illetékes hatóságok engedelmével, pályázatot írunk ki olvasóink között abból az anyagból, amit ma közlünk; egyszerű és könnyű kérdéseket akarunk kitűzni, és valamennyi pályázatot jutalmazni kívánjuk. Erre vonatkozólag következő számunkban részletesen írunk.

 

Közléseink ma a szociális kérdésről szólanak. Mit értünk szociális kérdés alatt?[1]

Az ember nem egymagában él, hanem sokadmagával együtt, azaz társadalomban (társadalom latin neve=szocietász). Az egyes ember élete és boldogsága nemcsak önmagától függ, hanem embertársaitól is, és attól, hogy a társadalom miként van berendezve és megszervezve.

A szociális kérdés tehát az a kérdés, hogy milyen irányban kell fejleszteni a társadalom berendezését és szervezetét, hogy az egyes ember minél jobban tudjon boldogulni benne?

A szociális kérdés megértéséhez tisztáznunk kell magunkban, hogy mit kíván az egyes ember a társadalomtól? Mire van szüksége az egyes embernek a társadalomban?

Az első, amit minden egyes ember igényel a társadalomtól az, hogy tisztességes munkával gazdaságilag boldogulni tudjon. Azaz a táplálkozás, ruházkodás, lakás és egyéb anyagi, gazdasági szükségleteit ki tudja elégíteni. E szükségletek kielégítéséhez a társadalomban a gazdasági élet ad módot, mert a gazdasági élet ad az egyes embernek munkájáért pénzt, s a gazdasági élet látja el az egyes embert ruhával, lakással, táplálékkal, Tehát az egyes ember szempontjából nagyon fontos, hogy a társadalomban a gazdasági élet, a javakkal való gazdálkodás a lehető legjobban legyen megszervezve, minél többet tudjon nyújtani minden egyes embernek. Kérdés, miként lehetne biztosítani a gazdasági életnek ilyetén megszervezését?

Azonban az még magában nem elégíti ki az embert, ha gazdaságilag rendezett viszonyok között él. Boldogságához nem elég, hogy legyen ennivalója, ruhája, lakása. Ehhez az is kell még, hogy embertársai, akikkel együtt dolgozik, akikkel együtt él, emberségesen, jószívűen bánjanak vele. Hiába van anyagi szükségletünk kielégítve: pokol lehet az életünk, ha környezetünk veszekedős, házsártos modorú és durván, ridegen bánik velünk. A második dolog tehát, amit az egyes ember a társadalomtól megkíván: a jóérzésű bánásmód, az emberi együttérzés, a békés modor, az úgynevezett szociális magatartás. Mindezeket a társadalomban a kultúrélet, a szellemi élet biztosítja. Tehát a második dolog, amit az egyes ember elvár a társadalomtól, az, hogy a kultúrélet, a szellemi élet fejlődése biztosítva legyen. Idetartozik a nevelés és oktatás, a tudomány és művészet ápolása is, mert ezeknek a felvirágzásával érhetjük el, hogy a hétköznapi életünkben kielégülést találhassunk.

Azonban ezen a két igényen kívül van egy harmadik is, amit az egyes ember a társadalom berendezésétől megkíván. Ez a harmadik kívánságunk, hogy a társadalom biztosítsa a mi emberi jogainkat. Nem elég az egyes embernek, ha gazdaságilag rendezett viszonyok között él és a környezete szépen, jól bánik véle. Még arra is szüksége van, hogy jogbiztonságban éljen, hogy tudja és érezze, néki a társadalomban épen annyi joga és kötelessége van, mint másnak. Az egyes emberek, közösségek jogviszonyainak rendezésével a társadalomban a jogi, politikai és közigazgatási élet foglalkozik. Tehát az egyes embernek a harmadik kívánsága a társadalomtól, hogy a jogi-politikai élet, a közigazgatás helyesen legyen megszervezve.

Mindezekből látható tehát, hogy a szociális kérdésnek arra kell választ adnia, milyen irányban kell vezetni és irányítani a társadalom berendezését, hogy: 1. a gazdasági élet, 2. a kulturális, szellemi élet, 3. a jogi élet a maga feladatát teljesíteni tudja.

Tudnunk kell, hogy a szociális kérdést nem a mi századunk termelte ki. És nem is oldhatja meg úgy, hogy egyszer s mindenkorra meg legyen oldva.

A „szociális kérdés” az emberiség egész újabbkori életének alkatrésze, az is marad s a világtörténelmi fejlődés minden pillanatában új megoldást követel. Mert az emberi élet a legújabb időkben odajutott, hogy a legszociálisabb berendezéseken belül is mindig újra meg újra antiszociális[2] elemeket hoz felszínre. Mint ahogy az élőszervezet a jóllakás után egy idő múlva mindig újra meg újra megéhezik: úgy esik vissza a társadalom – mindig újra meg újra a szociális rendezettségből a szociális rendezetlenség állapotába, amivel mindig újonnan kell megbirkózni. Ép oly kevéssé van a szociális kérdésnek egyszer s mindenkorra szóló általános gyógymódja, mint ahogy nincsen táplálék se, amelyikkel minden időkre jóllakhatnánk. Egy dolog azonban lehetséges. Az emberek tömörülhetnek oly közösségekben, ahol eleven együttműködésükből mindig újra meg újra kitermelődik a helyes szociális irányítás. Ilyen közösség például a társadalmi szervezetben az önkormányzatú, szabad szellemi élet közössége.

Nincs tehát szociális szervezet, amelynek továbbépítésén és fejlesztésén ne kellene állandóan dolgozni, és újra meg újra javítani.

Itt következőleg el fogjuk mondani, hogy véleményünk szerint, melyik az az irány, amelyben nekünk magyaroknak a saját társadalmi berendezésünk fejlesztésén, javításán dolgoznunk kell a háború után. Kis nép, kis társadalom vagyunk, de egész helyzetünk, alkotmányunk annyira sajátos, hogy nem indulhatunk idegen megoldások után. Még ha azok jól is beváltak másutt, minket szerencsétlenségbe sodornának. Erre volt már több példa is történelmünkben. Ha szerencsével akarunk járni: saját utunkon kell haladni, a magunk bajait, a magunk képességeit kell számbavenni s ezek latbavetésével kell megfelelni a hármas követelménynek, amelyet előbbi soraink értelmében a helyes társadalmi berendezéstől valamennyien várunk: a gazdasági élet, a szellemi élet és a jogi élet terén.

 

A szociális kérdés leglényegesebb pontjai. [3]

Azok a tudományos és a közelmúltban gyakorlati törekvések, melyek irodalmilag vagy pedig a tényleges társadalmi és állami átalakítások útján akarták a szociális kérdést megoldani, túlnyomóan olyan kérdésekre irányították figyelmüket, amelyek a tőke és a gépesítés uralmából keletkeztek. Ezek a megoldási törekvések azonban nagyrészt elhanyagolták a társadalom egyéb ágait, többi területeit. Holott a társadalom csak akkor lehet egészséges, ha valamennyi ágának helyes működése tudatosan ki van építve.

Talán a szociális kérdés átfogó, minden oldalú áttekintéséhez indítást ad az, ha egy hasonlattal próbálom jellemezni a szociális kérdést. De hangsúlyozni kívánom, hogy ezzel a hasonlattal nem akarok egyebet mondani. Valóban csak hasonlatképpen használom, mert úgy gondolom, alkalmas arra, hogy a megértő emberek gondolkodásmódját abban az irányban indítsa meg, amelyik a szociális gyógyulás helyes meglátásához vezet. Ha a legkomplikáltabb természetes organizmust[4]: az emberi szervezetet, az emberi társadalom szervezetéhez hasonlítva vizsgáljuk, akkor ahhoz az eredményhez kell jutnunk, hogy az ember szervezetében három egymás mellett működő rendszer van. Ezek a rendszerek egy bizonyos önállósággal működnek egymás mellett. A következőképen lehet megjelölni az emberi szervezetben működő három rendszert: Az idegélet, vagy érzékelési rendszer az egyik. A másodikat – ha való mivoltát igazán megértettük – ritmikus[5]rendszernek nevezhetjük. A lélekzésből, és vérkeringésből áll: mindabból, ami megnyilatkozik az ember szervezetének ritmikus folyamataiban. Az emberi test harmadik rendszere magában foglalja azokat a szerveket és tevékenységeket, amelyek a tulajdonképpeni anyagcserével függenek össze. (Táplálékfeldolgozás, emésztés, izzadás, stb.)

Ez a három rendszer – ha egészségesen működik össze – az egész emberi szervezet minden folyamatát magában foglalja és ellátja. Ez csupán csak azért lehetséges, mert az ember szervezetének három rendszere egy bizonyos önállósággal működik egymás mellett, mert az emberi organizmusban nem uralkodik abszolút centralizáció[6], hanem mind a három rendszer önállóan és külön-külön kapcsolatban van a külvilággal: az idegrendszer az érzékszervek által, a ritmikus (vagy keringési) rendszer a lélekzés által, az anyagcsere rendszer pedig a táplálkozás és a mozgási szervek által.

Az emberiség sorsát nem dönti el az, hogy egyes természettudományi irányzatok mennyire ismerik fel az ember szervezetében működő eme hármasságot. De az emberiség sorsának alakulására döntő fontosságú, hogy a szociális kérdéssel kapcsolatban egészséges gondolkozás, érzés – egészséges akarás fejlődjék ki minden emberben. Ez pedig csak akkor következhetik el, ha valamennyien tisztába jövünk azzal, hogy a társadalom csak akkor lehet egészséges szervezet, amikor a természetes szervezethez hasonlóan hármas tagolású.

Mióta Schäffle könyvet írt a társadalomnak mint élő szervezetnek a felépítéséről, sokan megkísérelték az emberi társadalom szervezetét az élő szervezettel összehasonlítani. Az élő szervezet legkisebb egysége a sejt. Keresni kezdték, hogy ennek mi felel meg a társadalom berendezésében, stb. Nekünk ezekhez az irányzatokhoz nincsen semmi közünk sem. Mi nem akarunk hasonlat keresésekkel játszadozni. Célunk, hogy az ember a gondolkodását és érzésvilágát iskolázza az élő szervezet megfigyelésén, és az ily módon iskolázott gondolkodását s érzületét tudja felhasználni a társadalom berendezésének kérdésében. Helytelenítjük ellenben azt, ha valaki nem fordít erre fáradságot, hanem egyszerűen analógia[7] alapján a természetes szervezetnél tett tapasztalatokat alkalmazza a társadalmi berendezkedésre, ahelyett, hogy megszerezné azokat a képességeket, melyekkel a társadalom szervezetének önálló létét, sajátos törvényeit ki lehet kutatni. Amikor valaki a társadalom szervezetét a maga önállóságában éppoly tárgyilagosan szemléli, mint a természettudós az élő szervezetet, akkor a pillanat komolysága véget vet minden analógiai játéknak.

Mi arra sem gondoltunk amikor a fentieket elmondottuk, hogy a társadalom berendezését a természettudományból merített „szürke” elmélet alapján kell felépíteni. Ez egészen távol áll tőlünk. Amire a figyelmet rá akarjuk irányítani, az a következő: az emberiség mai válsága megkívánja, hogy bizonyos szociális érzések, bizonyos szociális hozzáértés kialakuljon minden egyes emberben. Az indítást azonban ennek az érzületnek és hozzáértésnek a megszületéséhez a nevelés és tanítás adja meg, olyanféleképpen, mint ahogy a négy alapművelet elsajátításához is az segít hozzá. A mai időkben hatni kezdő és a jövőben majd mindinkább kibontakozó fejlődéshez hozzátartozik, hogy a szociális érzés és a szociális hozzáértés épp oly követelmény lesz, mint eddig, éspedig már hosszú idő óta bizonyos iskolai képzettség is követelmény. Az egyes embertől meg fogják a jövőben követelni, hogy megtanulja egészségesen megérezni, miként kell működni az életképes társadalom erőinek. Antiszociálisnak és egészségtelennek kell majd érezni a jövőben azt, ha valaki a társadalomban nem ilyen érzésektől áthatva akar benne élni.

A „szocializálásról” jó idő óta úgy szokás beszélni, mint valamiről, ami korunkban már szükségszerűség. Azonban a szocializálás – éppúgy mint minden egyéb szociális intézkedés is – nem gyógyulást, ellenkezőleg, újabb betegséget, sőt pusztulást fog hozni a társadalom szervezetébe, ha az emberi szívekbe és lelkekbe nem költözik bele legalább ösztönszerűen a felismerése annak, hogy a társadalom hármas tagolása szükségesség, mert a társadalom csak akkor képes egészséges szervezettként működni, ha ,mindhárom tagját törvényszerűen kiépíti.

A társadalom szervezetének egyik tagja a három közül a gazdasági élet. Azért vesszük a gazdasági életet elsőnek, mert szemmel láthatólag ez uralkodik az élet többi ágán úgy, ahogy a modern gépesítéssel és a modern tőkegazdasággal – vagy pedig az utóbbi ellen létesítetett intézményekkel – az emberi társadalomba belegyökeresedett. Ennek a gazdasági életnek önálló taggá kell válnia a társadalmi szervezeten belül. Olyan viszonylagos önállóságot kell nyernie, mint ahogy az érzékélés és idegélet relatíve[8] önálló rendszer az ember szervezetében. A gazdasági életbe beletartozik mindaz, ami az árutermeléssel, áruforgalommal és árufogyasztással függ össze.

A társadalom szervezetének második tagja a jogi élet, a közigazgatás és a voltaképpeni politikai élet. Ebbe az tartozik bele, ami az egykori jogállam értelmében a voltaképpeni állam életét jelentette.[9] Míg a gazdasági élet felöleli mindazt, amire az embernek a természetből és saját gyártmányaiból szüksége van, és ennek megfelelően áruval, áruforgalommal, árufogyasztással foglalkozik – addig a társadalom szervezetének e második tagja kizárólag arra terjedhet ki, ami tisztán emberi alapokon az ember és ember viszonyára vonatkozik. A társadalom helyes berendezéséhez csak akkor tudunk hozzásegíteni, ha világosan látjuk: mi a különbség a társadalomban a jogi élet és a gazdasági élet – a jogrendszer és a gazdasági rendszer – között. Az előbbi kizárólag az embernek emberhez való viszonyával foglalkozik tisztán emberi alapokon – a másik pedig kizárólag árutermeléssel, áruforgalommal és árufogyasztással. Ezt a különbséget meg kell vonni azért, hogy az életben benne állva is mindig érezzük a gazdasági és jogi élet határait, és kialakuljon olyan egészséges különválasztás a kettő között, amilyen például megvan a tüdő tevékenysége és az idegélet folyamatai között az emberi szervezetben.

A társadalom szervezetének harmadik tagja az, amit a szellemi élet foglal magában. E tagnak éppoly önállóságot kell nyernie, mint a másik kettőnek. Mivel az a megnevezés, hogy „szellemi kultúra” vagy pedig „szellemi élet” nem eléggé pontos, a következőképpen lehetne körülírni, hogy mi mindent ölel fel a társadalom szervezetének ez a harmadik tagja: mindazt, ami az egyes emberi egyéniségek természetes tehetségeiből fakad. Mindazt, ami az egyes emberi egyéniségek testi, lelki és szellemi tehetségei közül gazdagíthatja a társadalom közösségi életét. Az első rendszer a gazdasági rendszer, kiterjed mindarra, ami szükséges ahhoz, hogy az ember a külvilággal való anyagi viszonyát szabályozza (vagyis az ember anyagi életének rendezésére). A második rendszer – a jogi – azt öleli fel, ami szükséges az emberek egymás közötti viszonyának szabályozásához. A harmadik rendszer pedig magában foglalja mindazt, aminek az egyes emberi egyéniségektől kell felszínre jutni és onnét a társadalom életébe beletagolódni s a közösség javára válni.

Amennyire igaz, hogy szociális életünk jellegzetességét a modern gépesítés és a modern tőkegazdálkodás adta meg, éppoly szükséges, hogy azok a sebek, amelyeket az emberiség ezektől közvetlenül vagy közvetve (túlzó ellenintézkedések által) kapott, azáltal gyógyuljanak meg, hogy az egyes ember és az emberi közösségek élete helyes kapcsolatba kerüljön a szociális szervezet mindhárom tagjával. A gazdasági élet egyszerűen saját ereje által egész határozott formát öltött. Egyoldalú működésével hatalmas szerepet vívott ki magának az ember életében. A szociális élet másik két tagjának nem volt még eddig módja arra, hogy a gazdasági élethez hasonlóan magától értendően, saját törvényszerűségei alapján olyan tényezőkké váljanak a társadalom szervezetében, mint a gazdasági élet. Hogy ez megtörténhessék, ahhoz szükséges, hogy az ember, a fentebb jellemzett közkívánalomnak megfelelő szociális érzülete és szociális hozzáértése alapján tudatosan igyekezzék megvalósítani a társadalom berendezésében a hármas tagolást: minden egyes ember a maga helyén, ahol éppen áll. Mert a szociális kérdésnek az a megoldása, amiről mi beszélünk, kivétel nélkül minden egyes emberre úgy a jelenben, mint a közeljövőben szociális feladatot ró.

A szociális szervezet első tagja, a gazdasági élet, elsősorban a természet adományaira épül fel.[10] Éppúgy, mint ahogy az egyes ember életében is az, amivé tanulása, nevelése, tapasztalatai és élményei által válhatik, szellemi és testi alkatának tehetségeire épül. A gazdasági életnek és ezzel együtt az egész szociális szervezetnek sajátos jelleget adnak a természeti adottságok. Ezeket éppúgy alapul kell venni a gazdasági szervezetben, mint a nevelésben az emberek különböző irányú tehetségeit, természetadta testi és szellemi rátermettségeit. Minden szocializálásnak s általában minden olyan próbálkozásnak, amelyik az emberek közös életének gazdasági területét akarja alakítani, számolnia kell a természet adottságaival. Mert minden áruforgalomnak, minden emberi munkának, sőt még a szellemi életnek is legelemibb, legősibb alapját az adja meg, ami az embert a természet egy bizonyos darabjához láncolja. Ennek az állításnak az igazságát szélsőséges példákon igen könnyen fel lehet ismerni. Csak meg kell gondolni, hogy például olyan vidéken, ahol a banán[11] a legkönnyebben elérhető és legalkalmasabb táplálék, az emberi közösség szempontjából az a munka legfontosabb, amelyiket el kell végezni ahhoz, hogy a banán a maga termőhelyéről rendeltetési helyére jusson és fogyasztási cikké váljék. Ha azt a munkát, amely szükséges ahhoz, hogy a banán az emberi társadalom részére fogyasztási cikké legyen, összehasonlítjuk azzal a munkával, amelynek révén a mi európai vidékeinken a búza válik fogyasztási cikké, akkor kiderül, hogy a legenyhébben számítva is, a banánnal kapcsolatos munka legalább 300-szor kevesebb, mint a búzával való.

Igen, belátjuk, ez a példa szélsőséges. De igen nagy különbségek vannak Európa egyes társadalmán belül is termelési ág és termelési ág között, aszerint, hogy mekkora munkát kíván a különböző természeti adományok feldolgozása. Nem olyan gyökeresek ezek a különbségek, mint a búza és a banán között, de megvannak. És az a munkamennyiség, amit az ember a gazdasági életbe belevisz, nemcsak őtőle függ, hanem elsősorban függ az őt körülvevő természet adottságaitól. Hogy e tekintetben mekkora különbségek vannak, azt a következő adatok mutatják: Németország közepes hozamú vidékein a búza hozama hét-nyolcszoros, Chilében tizenkétszeres, Észak-Amerikában tizenhétszeres és Peruban húszszoros. (Jentsch: Közgazdaságtan).

A társadalom szervezetében a gazdasági élet tehát magában foglalja azokat a folyamatokat, melyek az ember és a természet közötti kapcsolatban gyökeredznek és folytatódnak mindazokban a tevékenységekben, melyek révén az ember a természet adományait átalakítja, fogyasztási cikké teszi és rendeltetési helyére juttatja. Azonban ennél többre egy egészséges társadalomban nem terjed ki a gazdasági élet, olyanféle helyet foglal csak el benne, mint az érzékszerv és idegrendszer az ember szervezetében. Amiként az érzékszerv és idegrendszer – a maga aránylagos önállósága mellett – függ a tüdő és szív működésétől (vagyis a keringési rendszertől), úgy függ a gazdasági élet is az emberek munkateljesítményeitől. De amiként az idegrendszer nem képes önállóan szabályozni a lélekzést, úgy nem szabad, hogy a gazdasági élet maga szabályozza az emberek munkarendjét.[12] A gazdasági életből közvetlenül ugyanis semmi körülmények között sem fakadhatnak leghelyesebb indítások a munkarend jogviszonyainak megteremtésére. A gazdasági életben az egyik ember a másikhoz mindig érdekből fordul; alapjában különbözik ettől az a kapcsolat, amellyel az embereket a jogrend köti össze, melynek célja, hogy mindenki egyforma jogvédelemben részesüljön s más ember által ne legyen elnyomható. Arra is lehetne persze gondolni, hogy a gazdasági életben résztvevő emberek egymás közötti jogviszonyainak a rendezése kiindulhatna a gazdasági életet szolgáló intézményekből is. Ez a gondolat azonban nem fakad a valóságos életből és nem is számol vele. Az ember képtelen arra, hogy a gazdasági élet közepette – hol mindent természetszerűen az érdek irányít – a maga és embertársa között lévő jogviszonyt teljesen átélje és igazságosan rendezze. Erre csupán akkor képes, ha távol a gazdasági élet hullámaitól, egészen elkülönített területen foglalkozik véle. Ezért az egészséges társadalmi berendezésben szüksége van arra, hogy a gazdasági élet mellett, teljes önállóságban fejlődjék ki a jogi élet is, mely az emberek egymás közötti jogait kialakítja és érvényesíti. Ez a jogi élet voltaképpen azonos a politikai állam életével. Ha az emberek a maguk érdekeit, amelyekért a gazdasági életben szolgálniok kell, beleviszik a törvényalkotásba és jogvédelmi közigazgatásba, akkor a jogrendben a gazdasági érdekek jutnak érvényre. Ha pedig maga a jogállam gazdálkodik, akkor elveszti a képességét ahhoz, hogy az emberek jogi életét szabályozza. Éppen ezért a társadalom egészséges szervezete követeli a gazdasági tagozat mellé az önálló jogi (politikai) államéletet is. Az önálló gazdasági életben, az ember, a gazdasági élet erőinek latbavételével olyan berendezéseket teremt, melyek az árutermelést és árucserét a lehető legjobb módon szolgálják. A jogi (politikai) tagozatban- pedig olyan berendezések fognak kialakulni, melyek az egyes emberek és embercsoportok közötti kölcsönös kapcsolatokat úgy rendezik, hogy az emberek jogérzése és jogtudata kielégüljön.

Aki azt képzeli, hogy a gazdasági élet és a jogi élet egybekapcsolható, az nem ismeri a valóságot, nem ismeri az emberi életet. Természetes, hogy a gazdasági életben dolgozó embereknek is van jogérzésük és jogtudatuk, de ezt zavartalanul és teljes mértékben csak akkor tudják érvényesíteni a törvényalkotás, közigazgatás terén, ha ezeknek a kérdései felől a jogi tagozatban dönthetnek, mert e jogi tagozat mint ilyen, nem vesz részt a gazdasági életben. Ennek a jogi tagozatnak megvan a maga törvényhozó és igazgató testülete s mind a kettő az újabb időkben kialakult jogtudat elvei szerint – demokratikus alapokon épül fel. A jogi és gazdasági tagozat vezetőségei között a szükséges érintkezés olyan formán fog végbemenni, mint ahogy ma történik ez az önálló területű államok között.

A gazdasági élet tehát egyrészt függ a természet adottságaitól (klíma, földrajzi jellegzetességek, ásványi kincsek, stb.) másrészt azonban függ azoktól a jogviszonyoktól is, amelyeket az állam létesít a gazdasági életben résztvevő emberek és embercsoportok között. A gazdasági életnek e két határon túl nem szabad terjednie. A természet adta előfeltételeket olyan adottságoknak kell felfogni, amelyekkel számolni kell, mert a gazdasági életet csakis ezekre lehet felépíteni. Ugyanilyen, a gazdasági élet hatáskörén kívül eső előfeltételnek és adottságnak kell tekinteni azokat a jogviszonyokat is, amelyeket a jogi tagozat teremt az emberek egymás közötti viszonyának szabályozására, mert a gazdasági élet csakis ezeknek a figyelembevételével építhető fel.

A mai társadalomban a gazdasági élet többet ölel fel, mint amennyit egy egészséges társadalmi szervezetben felölelnie szabad lenne. A mai gazdasági életben, melyben csak áruknak kellene keringenie, emberi munkaerő is kering. Jogok is keringenek. Jelenleg, a munkamegosztáson[13] alapuló gazdasági életünkben árut nemcsak áruért cserélnek, hanem árut munkaerőért és árut jogokért is. Ez ebben a formában nem helyes. Ennek a jövőben meg kell változnia s a változást csak a gazdasági élettől függetlenné vált jogi élet tudja véghezvinni.

Az egyes ember életében egybefolynak, találkoznak ugyan a jogi élet és a gazdasági tevékenység hatásai, de a társadalom szervezete csak akkor lesz egészséges, ha ezek a hatások két különböző irányból fognak jönni. A gazdasági élet társulásokon, azaz asszociációkon és az asszociációk kapcsolatán fog mindinkább felépülni. De társulások tisztán csak gazdasági működést fognak kifejteni – a jogi alapot, amelyen működésük nyugszik, a jogi tagozat fogja megállapítani és irányítani! Ha a gazdasági asszociációk a maguk érdekeit a gazdasági tagozat vezető és irányító testületeiben érvényre tudják majd juttatni, akkor nem fogják szükségét érezni annak, hogy a jogi tagozat törvényhozásának igazgatásába és vezetésébe is beleszóljanak (mint pl. gazdák szövetkezete, vegyiparosok pártja vagy pedig gazdaságilag orientált szociáldemokraták, stb.) és ott próbálják elérni, azt, ami a gazdasági életen belül nem sikerült nekik. Ha a jogi tagozat semmiféle gazdasági ágban sem működik közre, akkor olyan intézkedéseket fog hozni, amelyik a hozzátartozó emberek jogtudatából származik. És bár a jogi tagozatban ugyanazok az emberek lesznek természetesen, mint akik a gazdasági életben tevékenykednek, mégis a gazdasági és jogi élet elválasztása egymástól biztosítani fogja, hogy a gazdasági élet ne gyakorolhasson olyan káros befolyást a jogi életre, ami a társadalom egészségét aláássa, és ami olyankor bekövetkezik, amikor a jogi állam maga irányítja a gazdasági élet egyes ágait, a jogalkotást pedig a gazdasági élet képviselői végzik és a gazdasági élet érdekei szerint hoznak törvényeket.

A gazdasági és jogi élet egybeolvadására jellegzetes példa Ausztriának az az alkotmánya, amelyet a múlt század 60-as éveiben alkotott, és amely 1918-ban összeomlott. A „Reichsrat”, az Országgyűlés képviselőit a gazdasági élet négy világából választották: 1. a nagybirtokosok közösségéből, 2. a kereskedelmi kamarából, 3. a városok, vásárhelyek és ipari helységekből, 4.) a falvakból. Ebből az összeállításból látható, a cél az volt, hogy a jogi életet gazdasági szempontok alakítsák. Kétségtelen, hogy Ausztria felbomlásához nemzetiségének széthúzó erői nagymértékében hozzájárultak. De kétségtelen az is, hogyha Ausztriában lett volna egy önálló jogi tagozat a gazdasági mellett, amelyik a jogtudat alapján formálta volna meg a társadalom berendezését, akkor a nemzetiségek együttélése lehetővé vált volna.

A közélet hosszú idő óta állandó érdeklődéssel fordult a választójog módjának és rendjének kérdése – a választás felé. Ezt a kérdést is csak akkor lehet azonban alaposan és egészségesen megoldani, ha a gazdasági és jogi élet teljes elválasztása megtörtént. A különvált gazdasági élet, éppúgy mint a jogi élet is majd meg fogják találni, hogy sajátosságuknak megfelelően mi módon válasszák ki legjobban törvényhozóikat és igazgatóikat. Azok, akik „gyakorlatilag megvalósíthatónak” csak azt tartják, amit eddigi életkörükben megszoktak, gyakorlatiatlannak, unpraktikusnak fogják mondani mindazt, amiről ilyen emberek, ha nem képesek megváltozni és még hozzá befolyást is gyakorolnak az élet valamilyen ágára, akkor nem a társadalom szervezetének egészségét, hanem további megbetegedését fogják munkálni.

A gazdasági életben a munkaerőt pénzzel fizetik. A pénz nem egyéb, mint bizonyos árumennyiség értéke. Ezért mondottuk az előbb, hogy a mai gazdasági rendszerben munkaerőt áruért és árut munkáért cserélnek. Holott ilyen csere valójában nem is történhetik meg. Csak úgy látszik, mintha megtörténnék. Valójában a munkaadó a munkástól olyan árut kap, amelyik áru csak a munkás munkaerejének latbavetésével keletkezhetett. Ennek az árunak az értékéből részesedik a munkaadó és a munkás is. Az árutermelés a munkaadó és munkás együttműködésének az eredménye. És a gazdasági élet keringésébe ennek az együttműködésnek az eredménye jut csupán bele, az együttműködést magát a jogi élet kell hogy szabályozza, mert a munkaadó és munkás jogviszonyán alapszik. Az egészséges társadalom szervezetében a munkaadó és munkás közötti, jogviszonynak mindenkor olyannak kell lenni, amelyik kidomborítja azt, hogy a munkát nem lehet megfizetni. A munkának az áruhoz viszonyítva nem lehet gazdasági értéke. Gazdasági értéke csak a munkával készített árunak van, más árukhoz viszonyítva. Azt, hogy egy ember mennyit és mit dolgozzon, két fő szempont kell hogy szabályozza. Először az illető ember egyéni képességei és tehetségei – másodszor emberhez méltó életfeltételek.[14] Az emberi munkának e két szempont szerint való szabályozása csak akkor történhetik meg, ha ezt a szabályozást olyan jogi szerv végzi, mely nem függ a gazdasági élet vezetőségétől.

Ez a szabályozás az árunak az értékét fogja befolyásolni, mint ahogy a természeti adottságok is befolyásolják. Ahogyan az egyik áru értéke azért nagyobb mint a másiké, mert az előállításához szükséges nyersanyagot nehéz megszerezni – úgy az áruk értékének függenie kell attól is, hogy előállításukhoz milyen és mekkora munkát engedélyez a jogrend.[15]

A gazdasági élet alapjait a jövőben tehát egyik oldalon a természeti adottságok, másik oldalon a jogrend határozza meg s a gazdasági életnek mindkettővel mint szükséggel kell majd számolnia.

Nyilvánvaló, hogy a szociális szervezetben, ha az itt elmondottak megvalósulnak, a gazdasági jólét aszerint fog csökkenni vagy nőni, hogy a jogrend alapján mennyi munka végzése lesz lehetséges. A közgazdasági jólétnek ez a függősége azonban a társadalom egészségének szükségképpeni következménye, mert csak ezzel lehet elérni, hogy a gazdasági élet ne használja el teljesen, és ne fossza meg attól az érzésétől, hogy emberekhez méltó élete van. S a szociális szervezet megrázkódtatásai valóságban mindig abból indulnak ki, hogy az emberekben fellép az az érzés: „Nincsen emberekhez méltó életünk.”

A közgazdasági jólét érdekében fel tudjuk javítani azokat a természeti adottságokat, amelyek körülvesznek bennünket. Ehhez hasonlóan ki tudjuk egyensúlyozni azt a csökkentő hatást is, amit a jogállam gyakorol gazdasági jólétünkre. Rosszhozamú talajunk termőerejét fokozhatjuk; ha a jólét csökken, megváltoztathatjuk a munka módját és mértékét. De ilyen változtatást nem szabad hogy a gazdasági élet keringése közvetlenül termeljen ki. Munkarend-változásnak csak akkor szabad életbe lépnie, ha a gazdasági élettől független jogi élet alaposan mérlegelte és belátta, hogy szükséges.

A gazdasági és jogi élet minden mozzanatára hatást gyakorol az, ami egy harmadik forrásból fakad: az egyes ember egyéni képességeiből. Ide tartozik a legmagasabb szellemi teljesítményektől kezdve egészen a jobb és rosszabb testi alkalmasságig minden, amit az egyes ember belevisz a társadalomért végzett munkájába. Azt, ami ebből a forrásból fakad, a társadalom nem teheti olyan módon magáévá, mint az árucserében működő erőket, vagy pedig a jogtudat megnyilatkozásait. E harmadik terület csak úgy válhatik igazán a társadalom értékévé, ha benne az egyes ember fogékonyságai és képességei szabadon érvényesülnek. Ha az egyéni képességekből fakadó teljesítményeket a gazdasági élet vagy jogrend mesterségesen befolyásolja, akkor nagymértékben megfosztja őket igazi létalapjuktól: az egyéniség erejétől. Ha pedig akár a gazdasági élet, akár pedig a jogi tagozat közvetlenül akarná megszabni, hogy az egyéni alkotásokat miként kell fogadni, akkor intézkedéseik bénítólag hatnának az emberek felvevő képességére és fogékonyságára. A szellemi élet – amivel pedig az ember minden egyéb egyéni képességének fejlődése is áttekinthetetlenül sok finom szállal összefügg -, csakis akkor fejlődhetik egészségesen, ha tevékenységében és alkotásaiban szabadon követheti saját indításait, és ha megértő kapcsolatban lehet azokkal az emberekkel, akik befogadják műveit.

Legtöbb ember manapság azért nem látja át, hogy a szellemi élet egészséges fejlődésének valóban ez a szabadság a feltétele, mert a szellemi élet nagy része ma a legtöbb országban egybeolvad a politikai állam életével. Ez az egybeolvadás az utóbbi évszázadok alatt történt meg és ma már megszokottá lett. Beszélnek ugyan még „a tudományok és a tanítás szabadságáról”, azonban egész természetesnek találják, hogy a „szabad tudományt” és a „szabad tanítást” a politikai állam igazgatja, és nem veszik észre, hogy veszély fakadhat. Hogy az állam, ha a maga szempontjai és követelményei szerint átformálja a szellemi életét, meg is fosztja őt őserejétől. Ezáltal pedig mindazokban, akik ezt az őserejétől megfosztott szellemi életet észlelik és másféle szellemi életet nem is ismernek, az a felfogás alakul ki, hogy a szellemi élet nem valóság, hanem csak képzetek összessége, csak az anyagi lét szappanbuboréka.

Magától értetődik, hogy ez a felfogás az ember szellemi életét még inkább aláássa. De magától értetődik az is, hogy másképp nem szűnhetik még ez a felfogás, csakis akkor, ha feltámad az érzés: íme, a szellemi élet területén olyan erő működik, ami tartalmát önmagából meríti, nem az anyagi világból – ami erő és valóság, nemcsak az anyag visszfénye. Ilyen érzést azonban kizárólag csak az a szellemi élet tud kiváltani, amelyik a saját indításai alapján, szabadon bontakozhatik ki, és szabadon irányíthatja, igazgathatja önmagát. Csak akkor lesz a szellemi élet munkásaiban elegendő erő ahhoz, hogy a szellemi életnek kijáró súlyt és helyet a társadalom szervezetében megszerezzék, ha ezek között a feltételek között élhetnek. A művészetnek, tudománynak, világnézetnek – és minden egyébnek, ami ezekkel összefügg – szükségük van arra, hogy ilyen önállóságot kapjanak az emberi társadalomban, mert a szellemi életben minden összefügg egymással s az egyik szabadsága nem virágozhatik a másik szabadsága nélkül.

Úgy a jogi szervezet, mint a gazdasági élet, rászorulnak a szellemi életre, hisz ez nevel nekik munkásokat és vezetőket s mennyivel mást produkál mindig az önállósított, felszabadított szellemi élet, mint a gyámság alatt lévő. A gazdasági szakképzést is másképpen tudja ellátni, ha e célból szabadon működhetik össze a gazdasági tagozattal s onnét gazdag tapasztalatú emberek tanácsát zavartalanul kikérheti. A jogi tagozatban szintén jótékonyan érvényesül a szabadon fejlődő szellemi élet megtermékenyítő hatása, kézmegnyugvást hozó jogalkotásokban.

A gépi találmányok és ötletek, a szellemi élet területén teremnek, belefolynak a gazdasági életbe és ennek a javát szolgálják. A szellemi életből fakadnak azok a szervező erők és eszmék is, amelyek a jogi és gazdasági életet termékenyítik meg.

Az újabbkori emberiség fejlődése leghatározottabban a társadalom hármas tagolása felé halad. Addig, amíg az embereket a szociális életben, túlnyomóan ösztönök vezették, nem lépett ilyen erősen előtérbe a hármas felépítés szükségessége. Az akkori szociális életnek a tompaságában egybefolyt az, ami, alapjában véve, mindig három forrásból származott. Az újabb időkben azonban ez az álmatagság nem tartható többé fenn. A mai idők megkövetelik az embertől, hogy tudatosan töltse be helyét a társadalomban. De csak akkor tehetünk szert e téren olyan tudatra, ami magatartásunkat és egész életünket egészségesen alakítja: ha ez a tudat három oldalról kap irányítást A modern emberiség lelkének tudatalatti mélységeiben törekszik erre a három oldalú irányításra és a szociális mozgalmak történetében ennek a törekvésnek tompa visszfénye látható is.

A maitól eltérő alapokon, de lényének mélyéről fakadó vágy vitte a XVIII. század végén az emberiséget arra, hogy az emberi társadalom szervezetének új alakot keressen. Az újjászervezés jelmondata ebben az időben három szóból állott: Testvériség! Egyenlőség! Szabadság! Minden ép érzésű és elfogulatlan ember mély megértést és méltánylást kell hogy érezzen az iránt, amire ezek a szavak az emberiség fejlődésében vonatkoznak. És mégis akadtak a XIX. században éles elméjű gondolkodók, akik kimutatták, hogy az egységes társadalomban teljes lehetetlenség ezt a három eszményt – a testvériséget, egyenlőséget és szabadságot – megvalósítani, mert ezek, ha az egységes társadalomban megvalósulnak, ellentmondanak egymásnak. Éles elméjűen kimutatták például, hogy teljes lehetetlenség az ember lényében gyökeredző szabadságot érvényre juttatni, ha az egyenlőség eszméje megvalósul.[16]

Ez az ellentmondás azonban eltűnik, és e három nagy eszme valódi szociális jelentősége megvilágosodik akkor, ha beláttuk, hogy a társadalom szervezetének hármas tagolása szükségszerűség és hogy a szociális szervezet három tagjának nem szabad valami mesterséges központi szervben egyesülni, mert mind a három élő, eleven valóság és mindegyiknek meg kell teremteni a saját központját. Ha ez megvalósul, akkor a három tag egymás mellett lefolyó, önálló – de egyúttal összhangban folyó együttes működésének eleven élete fel fogja oldani azt az ellentmondást, ami a három eszme között van. És be fogjuk látni, hogy az asszociációkból kialakuló gazdasági életben az emberek együttműködésének a testvériségen kell alapulnia. A második tagozatban, a közjog terén, amelyik a személy és személy közötti tisztán emberi kapcsolatokat dolgozza fel, az egyenlőség eszméjének megvalósítására kell törekednünk. A szellemi területen pedig a szabadság megvalósítása lesz a döntő. Ha így nézzük ezt a három eszményt, akkor megmutatkozik, hogy van értékük a valóságos életben is. Egy mesterséges, központosított társadalmi képződmény nem valósíthatja meg a testvériség, egyenlőség és szabadság eszményeit, de a hármastagolású társadalom mindhárom tagja merítheti közülük egyből-egyből azt az erőt, amire szüksége van. Így azután a három tag termékenyen tud majd együttesen is dolgozni.

Azok az emberek, akik a XVIII. század végén azt követelték, hogy ez a három eszme: szabadság, egyenlőség, testvériség megvalósuljon, s azok is, akik későbben megismételték ezt a követelést, homályosan érezték már, hogy az újabb korban az emberiség fejlődésének erői hová vezetnek. De arra már nem voltak képesek, hogy egyidejűleg az egységes államba vetett hitüket levetkőzzék, pedig az egységes államban az ő eszményeik megvalósíthatatlanok s egymásnak ellentmondók. Azért ragaszkodtak mégis ezekhez az ellentmondó eszmékhez, mert lelki életük tudatalatti mélysége már irányította őket a társadalom olyan hármas tagolású szerveződése felé, amelyben eszméik hármassága egy magasabb egységgé válhatik. A jelenkor világosan beszélő szociális tényei ma már megkövetelik tőlünk, hogy mi tudatos szociális akarásunkkal dolgozzunk azon, ami felé az emberiséget mostanig csak a természetes fejlődés szociális ösztönei hajtották: a társadalom szervezetének hármas tagolásán. Azon, hogy a társadalom szervezetének mindhárom tagja önállóságot kapjon és önállóan működve, feladatát zavartalanul tudja betölteni.

Forrás: SztMSzC.hu

3 hozzászólás a(z) “A szociális kérdésről – Írta Nagy Emilné dr. Göllner Mária” bejegyzéshez

  1. .. s milyen személyes vezetői intelligencia szükségeltetne ennek megvalósításához? létezhet ilyen? (csak nézzünk vissza tárgyilagosan a történelemre)
    .. de, attól még a modell jó! nagyon jó!

  2. a hatalmi rezsim nagy veszteségeket könyvelhetne el, ha ezt lehetővé tenné …

  3. Az írás 1944 októberében jelent meg. Utána hosszú csend…

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s