“Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és…”

Unknown“Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a katolikus költő megjegyezte:
– Utállak benneteket pszivel kezdődő foglalkozásúakat.
– Miért utálsz János?
– Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb.- és összeomlik.
A valóságban, – mondta Pilinszky – az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól- rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.
Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől.”
Popper Péter

(forrás: szabad gondolat)

Kő gazdag New York-i pi..ák kontra magyar szingliség – A szingliség végül is nyomorultság

bihari_vikt_ria2Pár nappal ezelőtt szóba jött ez a téma, felkeresett két egyetemista lány, hogy meséljek nekik erről, én, mint egyedülálló harmincas.
Talán azt hitték, majd nagy pofával és fülig érő szájjal kampányolok a dolog mellett, hogy ez mennyire menő és trendi, követendő példa és általánosan elfogadott státusz.
Ehelyett a következőket mondtam nekik:

A szingliség ciki.

Elsősorban azért, mert ha definiáljuk a dolgot, akkor simán elindulhatunk a Szex és New York című sorozatból, mert én először ott találkoztam ezzel a fogalommal. Nagyvárosi, kő gazdag picsákról szól,akik egész nap vásárolnak és felhőkarcolók 148. emeletén dolgoznak top managerként havi 1 millió forintért, miközben méregdrága koktélokat iszogatnak este a 31. és a Broadway sarkán. Ha innen indulunk, akkor Magyarországon nincsenek is szinglik.

A 42 éves özvegy Tóth Józsefné, aki Galgahévizen melózik a húsüzemben és senkije sincs, nyilván nem lehet szingli, csak egyedülálló. A 24 éves egyetemista lány Budapesten, akinek nincs pasija, szintén nem lehet szingli, mert alig tudja kifizetni a koleszt és jó esetben éjjel-nappal tanul.

Ki a franc az a szingli akkor?

Elakadtunk, rendben, fordítsuk le simán és legyen minden egyedülálló az.

Pompás.

bihari_vikt_riaCsináljunk belőle divatot, akasszuk a nyakunkba transzparensként, mert ez azt sugározza, hogy nincs szükségünk a férfiakra, emancipált nők vagyunk, megállunk a saját lábunkon, pénzt keresünk, boxolunk, autót vezetünk, katonának állunk vagy felrepülünk az űrbe, mert egyenlőek és függetlenek vagyunk, tökös amazonok, feminista aktivisták, akik büszkék arra, hogy egyedül vannak.

Mire is büszke egy szingli? Arra, hogy nem kell senkinek?

Őszintén gratulálok.

37 éves vagyok.
Egyedülálló. Szigorúan egyedülálló és nem szingli, mert nincs citromsárga Prada kiskosztümöm, sportkocsim és nem kavarok házas bankárokkal.
Nem vagyok büszke arra, hogy egyedül vagyok, nem akarok előnyt kovácsolni egy olyan dologból, ami egy nő életében a legnyomorultabb, történetesen hogy nem kell a kutyának sem.
Nem kell mint nő, mint anya, mint szerető, mint múzsa.

A szingli boldogtalan.

Azért boldogtalan, mert ugyanaz az evolúciós szoftver fut a fejében, mint minden nőnek a világon: család, fészekrakás, gyerek. De egyedül van. És mivel egyre többen vannak egyedül, egyre jobban elférfiasodnak a nők, ezért transzparenst csinálnak, hogy felmentsék magukat és a társadalmat hibáztassák: Oh, hát én jól nézek ki, dolgozom, tanulok, a pasik mind hülyék, én ugyan nem kötöm le magam senkihez, mert a pasik megcsalnak, hazudnak, kétszínűek és úgyis csak dugni akarnak.

A pasik (akik férfiak alapvetően), nőket keresnek. Nőket, akikben lágyság, gondoskodás, szeretet és elfogadás van. Akik órákig sütnek egy meggyes rétest, akiknek derogál a fizetett takarítónő, akik nem a laptopon és a mobilon lógnak naphosszat, akik nem az edzőtermet és az éppen divatos táplálkozási trendet választják, hanem a közös kirándulást és az offline beszélgetést. És igen, egyre kevesebb a NŐ. Az igazi, nagybetűs NŐ.

Védem a férfiakat, ami furcsa, mert még nem volt boldog párkapcsolatom, nem volt belém szerelmes senki, nem éltem együtt senkivel, de nem vagyok hajlandó a nyomoromat és az esetleges boldogtalanságomat rájuk vetíteni. Azért vagyok egyedül, azért vannak egyedül a szinglik, mert baj van a fejükben, baj van a fejemben. Nincs olyan, hogy a pasik ilyenek vagy olyanok, mert ehhez a merész állításhoz nagyjából 3milliárd hímneműt kellene nagyon alaposan ismernünk. Vannak kudarcok, félresiklott kapcsolatok, pofáraesések, de nem a másik a hibás sorozatosan, ha egy nő 40 évesen is egyedülálló.

Az önismeret egy mocskos nehéz lecke és egy olyan út, ami gyakorlatilag végtelen. Kevesen lépnek rá, mert könnyebb kifelé mutogatni és bűnbabokat keresni, mintsem belenézni a tükörbe és kimondani: igen, hisztis vagyok, akaratos, önző, rugalmatlan, stb…

Szeretem a férfiakat, csodálatos lények, ezerszer könnyebb velük, mint a nőkkel és sokkal finomabban kezelik azt, hogy ők egyedülállóak. Nem csinálnak belőle reklámot, nem büszkék rá, nem hazudják el, hogy boldogok egyedül.

A szingliség ciki és sohasem leszek szingli.

Egyedülálló vagyok, aki nagyjából ismeri a hibáit és nem mutogat ujjal kifelé, nem szidja a férfiakat és nem köpköd. Próbálok tanulni, változni, fejlődni és nem elbújni szlogenek mögé. Nem mentem fel magam, jelentem, tudom: az én készülékemben van a hiba, és ez az, amit nagyon kevés nőtől hallok. Elvárások vannak, hogy hát kéne a sportos, jóképű, gazdag csávó, de kinek is? Neked? Miért járna ez alanyi jogon? Miért nem fordítod meg 180 fokkal a dolgot és miért nem onnan indulsz el, hogy TE mit tudnál adni egy pasinak?

Ha szingli vagy, akkor nézz magadba, mert ha sorozatosan ugyanazokat a visszajelzéseket kapod a kapcsolataidban, akkor nem biztos, hogy a másik nemmel van a gond.

És igen, ezek az észrevételek nekem is szólnak, nem csak a szingliknek.
Az óriási különbség az, hogy én ezeket már tudom, és elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne hazudjak magamnak.

Instant és kettéosztott világban élünk, hazudunk a neten és teljesen máshogy viselkedünk a valóságban. Rapid kapcsolataink vannak, nem javítjuk meg, nem dolgozunk rajtuk, hanem lecseréljük.
Olyan világban élünk, ahol egy másfél éves járás már “komoly”-nak számít. Minden és mindenki elérhető, pótolható, az értékek elértéktelenednek, a szavaknak már nincs súlyuk, a nők 10-12 órákat dolgoznak, karriert építenek és megkeményednek.

Én mégis pótolhatatlan NŐ akarok lenni, koszos zoknikat görnyedt háttal mosó, iskolatáskát pakoló biztonságos és lágy öl, aki meleg vacsorával várja haza a férjét.

Nem jó egyedül és a szerelmet, a boldogságot nem pótolja a Facebook és a Skype.

A szingliség pedig nyomorultság, ne ámítsuk magunkat.

(Forrás: letenymedia.hu   Bihari Viktória engedélyével)

Egy gyöngyszem hétvégére…

Hermann Hesse “A pusztai farkas” című regényből készült film különös alkotás.
Főhőse Harry, a magányos férfi, aki az ötvenedik születésnapján véget akar vetni addigi életének. Kábulatot, érzéki vágyakat az idő és a valóság átértékelését, szabad közlekedést múltban és jövőben, új dimenziókat ígérnek az éjszaka árnyai, új ismerősei…

 

Szerinted?

dudits2“…a létező legjobb, kockázatmentes növénynemesítési módszernek tartja a géntechnológiát, és felháborítják a környezetvédők aggodalmai. A genetikailag módosított haszonnövények legfőbb hazai szószólója szerint az ökológiai aggodalmak alaptalanok és tudománytalanok, a magyar szabályozás túl szigorú, a környezetvédők pedig ideológiai csatát folytatnak. Dudits szerint a multikkal együtt kell működni, indokolatlan és káros a génmanipulált fajtákkal szemben fennálló magyar moratórium.”

Dudits Dénes akadémikus ma nyilatkozott a Kossuth rádiónak szinte ugyanazt megismételve amit már az Index-nek korábban elmondott:

http://index.hu/tudomany/dudits4638/

Több somogyi iskolában is a tanterv része, tananyag lett a befőzés. A diákok akár még pénzt is kereshetnek a lekvárfőzéssel és a savanyúságkészítéssel.

Screen Shot 2015-01-23 at 16.15.47Az igazán újszerű kezdeményezésről, az egyik településen, Törökkoppányban szerzett tapasztalatokról a kapos.hu számolt be.

Törökkoppányban, az önkormányzat lekvárfőző műhelyében a gyerekek korábban eper-, kajszi- és szilvalekvárt is készítettek a helyiek által összeadott gyümölcsökből. A szezonnak megfelelően mostanság almalekvárt készítenek helyi recept alapján – fahéjjal fűszerezve.

Madarász Anna projektvezető, Völgy Hangja Egyesület elmondta: a lekvár és befőtt készítése mellett a nebulók megismerkednek a savanyúság- és paradicsompüré-készítés fortélyaival, s a program keretében a házi készítésű szappanok világával is megismerkednek.

Ám nemcsak régi receptekről és a feldolgozás műhelytitkairól szólnak a foglalkozások. Amint azt Varga Andrea, a helyi általános iskola igazgatója kifejtette: matematika órán kiértékelik és forintosítják a munka egész folyamatát. Számba veszik a bevételeket és kiadásokat – így a gáz- és áramfogyasztást –beleszámítják a saját munkavégzésüket is – tehát hogy mennyiért dolgoztak –, s így állapítják meg a termék eladási árát, merthogy a gyerekek szeretnék értékesíteni a finomságokat. A tervek szerint a településen szervezett vásárokon eladják majd a lekvárokat és befőtteket, a bevétel pedig az osztálypénzt gyarapítja.

(Forrás: kapos.hu – veddamagyart.info)

Rosta Gábor – Városi Kertek, Szentendre

szentendrekert-e1422009291699Szerda este tartottuk meg a Szentendrei közösségi kert évnyitó-kertindító kertgyűlést, az önkormányzat dísztermében. A két napirendi pont volt, egyrészt a pontosítottuk az elkövetkező hónapok oktatási és kertgyűlések időpontjait. A másik program az volt, hogy megnéztük a koncepciópályázat beérkezett pályaműveit, meghallgattuk a megjelent két tervező gondolatait.

Nekem ez már a sokadik hasonló rendezvény, érdekes módon tudtam kívülről látni az eseményeket, úgy tűnik szereztem egyfajta rutint már, már folyamatokat látok, nem csak az adott szituációt. Jó volt a beszélgetős rész, néhány nagyon alapkérdést lehetett tisztázni, jó kérdéseket tettek fel a kertészek, látszik, hogy bármennyire másfél éve tart a szentendrei kert projekt, a közösség még sehol sincs, a valóban érdemi munka még csak most kezdődik.

Általában összeszokott kertközösségekkel szoktam találkozni, most kifejezetten rácsodálkoztam, mennyire az elején vagyunk még a közösségépülés történetnek. Nagyon „zöldnek” látom őket, nem öko-tudatos szempontból, hanem a legelején járnak a folyamatnak. Nem baj, ez még csak egy állapot, mire kijutunk a kertbe, valamikor áprilisban, addigra teljesen más lesz minden. Itt az első alkalommal, még tényleg a legalapvetőbb kérdéseket tették fel, tulajdonképpen nulláról indultunk. Érdekes kert lesz, jók az alapok.

Az elkövetkező hónapokban kéthetente lesz kertgyűlés, lefektetjük a kertközösség alapjait, másrészt kapnak egy városi kertészoktatást Barbarától. És persze közben meg fog épülni a kert.

A koncepciópályázatról

szentendrekert2-e1422009466501A még decemberben meghirdetett közösségi kert koncepciópályázatra beérkezett 6 koncepció – terv, vannak köztük igazán jó, előremutató ötletek. Ezekből egy kisebb kiállítást rendeztünk a Szentendrei Önkormányzat épületében, a díszterem előterében. Jó a hely, az elkövetkező napokban látni fogják a terveket mind a képviselők, mind az önkormányzat munkatársai, sok ügyfél és vendég. Ez fontos. Látják a kertalapítás lépéseit, a tervek minőségét, elindít egyfajta elköteleződési folyamatot, felkeltjük az érdeklődést.

A jövő hétfőn lesz a zsűri nap, szakmai zsűri fogja értékelni a beérkezett koncepciókat és értékeli őket. Utána elindul a végtervek készítése, közben szponzorgyűjtés, támogatók keresése, és természetesen az építés. Ha minden jól működik, április hónapban birtokba lehet venni a kertet.

forrás: varosikertek.hu

“Egy hónapja néztem meg A séf című filmet, akkor határoztam el, hogy belevágok, lesz ami lesz. Na jó, a lehetőség adott volt már akkor, persze” – meséli Ricsi, miközben készíti a rendelésemet.

p1250963

Miért nem gondolt erre senki korábban? Oké, egy csomó helyen kapható már bagel, és zsidó gyorskajának ott van a Dafke Deli a Madách térnél, de egy foodtruck az mégiscsak olyan cool dolog. Egyszerre régi és új. A 20. század elején mindennapos voltak a kóser kajásautók New York zsidók lakta negyedében (Lower East Side), ahol egy pillanat alatt nyomták a kezébe a munkába sietőknek a langyos knish-t. És egyben modern jelenség is, hiszen a foodtruck-mozgalom nemcsak Budapesten divat, hanem az Egyesült Államokban is újra feljövőben van a 2000-es évek eleje óta. És most a Rácskert udvarában is látható egy ilyen, vagy legalábbis valami hasonló, kerekek nélkül, raklapok mögé bújtatva. A Ricsi’s.

Szóval mit árul Ricsi? Először is nagy szerénységgel a Világ Legjobb Szendvicsét, legalábbis a felirat szerint. Rozmaringos vörösborral szuvidált marhaszeletek vannak benne, meg mindenféle zöldség, egy kis csípős ecetes paprika, savanyú uborka, körülötte pedig egy spéci zsemle. “Mindent én készítek, legalábbis megpróbálom. A zsemle tésztáját is” – mondja Ricsi, aki szerint egy szendvics legyen szaftos, és lehetőleg csöpögjön mindenfelé.

Nem régi hely, egy hete nyílt konkrétan. Ricsi a hely mozgatórugója, egyébként szakács, az M. étteremben és a Pagonyban is dolgozott, korábban pedig Izraelben is eltöltött valamennyi időt egy argentin étterem konyhájában. Néha héberül kérdez, hátha tud rá válaszolni az illető, de ha nem, akkor folytatja magyarul. Egyébként már csak miatta is érdemes ide benézni, nagyon tudja adni a hangulatot.”

A teljes cikkhez katt ide

forrás: varosban.blog.hu

FELKÉSZÜLÉS A HOLNAPRA

startBöjte Csaba testvér gondolatai – Kászonszékről érkezett…

“…bölcsen, okosan félre kell tenni a lezser nyári ruhát, és fel kell
készülni a komoly mínuszokra, mert biztos, hogy ennek a sok pazarlásnak meglesz a böjtje.”
A Román államelnök világosan kimondja, hogy kölcsönökből élünk.
Mindenki látja, hogy a nálunk fejlettebb országok hitele is elapadhat, pl. Görögország, Írország, Portugália… De azt is láttátok, hogy mi történik Angliában, hol a jóléti társadalomban felnőtt fiatalok, az angol modern oktatási rendszeren keresztül ment nagyra nőtt emberek, semmit nem kímélve gyújtogatnak, szétvernek mindent. Tudjuk, hogy lassan globalizálódó világunkban, félő, hogy mint minden előbb – utóbb hozzánk is begyűrűzik. Elgondolkodtató!

Fel kell készülni arra az időre, mikor az állam nem adni, hanem elvenni fog. Mióta a világ a világ, az állam mindig az alattvalóiból élt, és nem külföldről felvett kölcsönöket osztott szét az állampolgárok között. Szerintem, lassan de biztosan itt nálunk is visszaáll az évezredes szokás. Az állam nem fog adni, osztogatni, hanem csak kérni fog és az adókból kifizeti az adósságot, és ami marad, annak egy részét fogja visszaosztani azoknak, akiknek jónak látja. Ez ilyen egyszerű!

Lehet, hogy ezt a kanyart lassan, fokozatosan veszi be a mi államunk, de lehet, hogy nagyon gyorsan átalakul minden, és egyszerre csak nagyon csípős hideg ősz lesz. Persze a nap majd akkor is minden reggel fel fog kelni, az élet megy tovább, csak fagyos hideg lesz, és mindenkinek nagyon ügyesen fel kell öltöznie. Erre kell tudatosan felkészülni!

Mi, akik a gyerekeket, a fiatalokat fel akarjuk készíteni a holnapra, – ezt jelentené a nevelés, – ismernünk kell a holnapot, és arra kell
felkészítenünk őket, hogy akkor is jókedvű, Istenben, önmagukban
bízó, a jéghátán is megélő, az életet vállaló emberek legyenek.
Tudjátok, nem véletlenül szerveztük meg a “pusztai vándorlás hete” elnevezésű tábort Szovátán! És az “Ábel a rengetegben” nevű tábort is nagyon tudatosan terveztük meg Kászonban. Meg kell tanítanunk a ránk bízott gyerekeket a jég hátán is megélni. Hogy ebben az iskolák, vagy a csak a mát látó hatóságok mennyire partnereink, az nem számít. Ezt a feladatot mi, a Szent József-i értelemben vett szülők, becsülettel fel kell vállalnunk, és jó végre kell vinnünk.

E célból fogalmaztam meg néhány javaslatot:

1. Minden napközi otthont, minden családot kértem, hogy a konyhakert művelését vegye komolyan. Istennek legyen hála, házainkat látogatva nagyon sok szép kertet láthatok. A kertben termett hagymát fel kell fonni, a paszulyt szépen leszedni, felszárítani, tárolni, a zöldségekből télire zakuszkát készíteni, paradicsomot befőzni, káposztát sarvalni, hordóba eltenni. Ez és sok más hasonló dolog, mind – mind elsőrendű oktatási célunk. Az állam nem kéri ezt tőlünk számon, de az élet majd számon fogja kérni, és az lenne jó, ha azon a vizsgán is átmennének a gyerekeink. Sok szép kezdeményezés van a házainkban, de ennek ellenére azt mondom, hogy ebben az irányban sokkal bátrabban kellene mennünk.
Őseink a földből, az erdőből éltek, és fizették az adókat, tartották el az államot is! Előrelátó bölcs gondolkodás, kemény kétkezi munka tarthatja fent a jövő családjait itt Erdélyben is, és erre meg kellene tanítanunk a gyermekeinket! Ez még fontosabb sok szempontból, mint az iskolák végtelen elméleti oktatása.

2. A gyermekeket, a fiatalokat meg kell tanítani az önfenntartásra.
Csíksomlyóról Zsókáék elmentek ősszel krumplit szedni másoknak, és napszámként egy – egy zsák krumplit kaptak. Almát is szedtünk részibe, és biza télen nagyon finom volt. Mindenik ház szervezze meg az őszi munkákat. Nemcsak azért kell szépen a családok elmenjenek dolgozni, hogy legyen amit együnk, hanem azért, hogy a nagyobb gyerekek tanulják meg a munka által megtermett anyagi javak megbecsülését. Lehet, hogy a hatóság majd ezt kifogásolni fogja, de szeretettel kérdezzétek meg, hogy a tanácsok adása mellett átvállalják-e a számláinkat, a gyermekek fenntartási költségeit? És főleg azt kérdezzétek meg, hogy 10-20 év múlva el fogják tartani az élhetetlen, naplopó fiatalokat? Vagy mint Angliában, százasával fogják majd őket bezárni?

3. Szeretettel kérlek, szépen menjetek ki az erdőbe, tanítsátok meg a gyerekeket meglátni a természet adta adományokat. Tanítsátok meg meglátni a nyirkos oldalban a forrást, és azt szeretettel befogni egy kis csorgóba, tüzet rakni biztonságosan, üstben ételt készíteni a természethez közeli állapotban, és azt jó étvággyal elfogyasztani. Az erdőben termett gyümölcsökből télire eltenni, jó, ehető gombát szépen felszárítani, finom hecserli lekvárt főzni, mind – mind olyan fontos feladat, mint a szorzótábla megtanítása, vagy az iskolában tanított más tantárgyak.

4. Mindenütt ahol lehet, lassan a kiépített rendszerekről le kell válni. A fűtést már több házunkban is átállítottuk fára. Házainkat
biztatom, hogy nézzenek ki szép eladó erdőket, kezdjenek tárgyalásokat és értesítsenek engem is a fejleményekről, lássuk, mit tudunk tenni? Én biztos, hogy megteszek mindent erőm szakadtáig, hogy a téli fűtésrendszerünket szépen önfenntartóvá tegyük. Nem látok más utat, őseink is csak ezen az úton jártak. Így legalább a kevés pénzünket népünk egyszerű fogatosainak, erdőmunkásainak adhatjuk, és nem távoli országok mágnásainak.

5. Vízszámláink hihetetlenül magasak. Csíksomlyón sikerült befogni egy forrást, kis tavat is ástunk, így az öntözéshez, állatok itatásához, locsoláshoz a víz Istentől van. Tovább is szeretnénk lépni ebben az irányban. Minden házra Isten bőséges esőt csorgat, fel kell azt fogni a vizet locsolásra, kocsimosásra stb. Minden ház a fenntartási költségeit tudatosan le kell faragja. A gyerekeinket is erre az egyszerű, takarékos, fenntartható pályára kell állítanunk. El kell magyarázni, hogy nem kell a csapokat maximumra kinyitni kézmosás alatt. A villanyokat le kell oltani ott, ahol nem vagyunk, a fűtés, szellőztetés kérdéseiről sokat beszéltünk, de ti a gyerekekkel ezt tanévkezdéskor újból vegyétek át.

Ebben az irányban minden javaslatot hálás szeretettel fogadunk. Rég, hogy kérem a házak vezetőit, hogy ebben az irányban tett lépésekről is be kell számolni írásban, hadd tanuljunk egymástól! Próbáljunk egy fenntartható rendszert működtetni, és gyermekeinket is abba belenevelni.

Biztos, hogy jön a tél, és nem kell megijedni a közelgő fagyos időtől, de fel kell készülni rá. A közelgő gazdasági összeroppanástól sem kell pánikolni, – senki nem tudja még, hogy mit hoz a holnap, – de szerintem bölcsen, okosan félre kell tenni a lezser nyári ruhát, és fel kell készülni a komoly mínuszokra, mert biztos, hogy ennek a sok pazarlásnak meglesz a böjtje.

Az Isten adta holnapban bízva,
Csaba testvér

forrás: élőfalu

Az Index, a HVG, a HírTv, a MNO eddig mélyen hallgattak arról a tényről hogy ezen a hétvégén, berlini kulturális kreatívok ezrei vonultak az utcákra a TTIP, a GMO és a nagyipari mezőgazdaság ellen tüntetve.

Írd alá ha egyetértesz velünk: http://stop-ttip.org/alairas/

Ha nem akarsz génmódosított növényeket, környezetszennyező aranybányát Verespatakon és azt, hogy az óriáscégek “magánbíróságokon” pereljék be az egészséges környezetet védő kormányokat, akkor néhány kattintással tiltakozhatsz ellenük. Tedd meg most a Stop TTIP európai polgári kezdeményezés petíciójának aláírásával!
Az EU és az USA szinte teljesen titokban, tárgyalásokat folytat egy új szabadkereskedelmi egyezményről (Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség – TTIP). A tervezett megállapodás számos rejtett veszélyt tartalmaz. Fenyegetést jelenthet egészségünkre, környezetünkre és a munkakörülményeinkre, amelyek megvédéséért keményen küzdöttünk sok éven keresztül. A készülő megállapodást „trójai” egyezménynek kereszteltük el, utalva arra, hogy annak rejtett kockázatai, veszélyei vannak. Hasonló veszélyeket rejt a Kanada és az EU között nemrég tető alá hozott szabadkereskedelmi egyezmény (Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezmény – CETA) is. Még mindkettőt megállíthatjuk!

Tudj meg róla többet!

http://www.mtvsz.hu/trojai

Írd alá a petíciót! http://stop-ttip.org/alairas/

 

Kedves barátaim, kedves ellenségeim!

IMG_1012Kedves barátaim, kedves ellenségeim!

Deák Ferenc tanácsával zárom a 2014-es évet.
Az idézet elé csak annyit hogy ellenségeimnek köszönöm hogy tanítottak, barátaimnak köszönöm hogy megmaradtak…
Frigyes Fogel
25.12.2014. España

“Ha… rosszat hallasz valakiről, óvakodva hidd el. A hírnek s pletykának gyakran semmi alapja nincs s a legtöbb esetben nagyítva s eltorzítva terjed tovább. Az emberiség általában és az egyes emberek is nem ritkán olyan jók, minők lehetnének s lenniök kellene, de ritkán oly rosszak, minőknek őket a gonosz akaratú rágalom festi. És ha kénytelen vagy is elhinni a hallott tényt, mert valóságán lehetetlen kételkedned, ne ítélj azonnal, ne kárhoztass kíméletlenül. A hír, még ha való is, csak magát a tényt mondja el, s hallgat azon előzményekről, melyeknek talán kényszerítő hatalma a tényt előidézte s melyek a tettet magát gyakran más alakban tüntetik elő.”
Deák Ferenc

Henry van Dyke – A NEGYEDIK BÖLCS

Screen Shot 2014-12-22 at 21.30.30„Nem tudom honnan talált rám ez a történet; gyanakszom, hogy a levegő szellemei bízták rám. Egyben bizonyos vagyok: nincs a világon olyan könyv, amelyben fellelhető lenne, és az ősi Kelet legendái között is hiába keresnénk. Mégsem mondhatom azt, hogy ez a történet az enyém. Ajándékba kaptam, és voltak pillanatok, amikor abban is bizonyos voltam, ki az Ajándékozó…”

Henry van Dyke
A NEGYEDIK BÖLCS

Artabánnak hívták. Ekbatán városában élt, a perzsa hegyek közt, Orontész hegyéhez közel, midőn Augustus cézár uralkodott Rómában és Heródes Jeruzsálemben. Egy szeptemberi éjjelen Artabán házában gyűlt össze a Kilenc Perzsa Mágus, Abdusz, Tigranész, Abgarusz és a többiek. Mindannyian a nemesek drága selyemöltözetét viselték, mellükön Zarathusztra jelével: a szárnyas arany napkoronggal. Szertartással áldoztak Aura-Mazdaónak, Istennek.

– Minden tanulmány legmagasabbika a csillagok tudása – mondta Artabán -, melyen keresztül megnyilatkozott számomra, és még három mágus, Gáspár, Menyhért és Boldizsár számára, hogy elérkezett az újszülött Király ideje! Három testrévem Babilon templomában figyeli az eget, én pedig emitt. Ha a Csillag újra felragyog, tíz napot várnak rám, majd együtt indulunk Jeruzsálembe, hogy láthassuk a Megjövendöltet, ki Izrael királya lészen. Eladtam házamat és minden vagyonomat, az árából pedig három drágakövet vettem: egy zafírt, egy rubint és egy igazgyöngyöt, hogy a királyhoz vigyem. Kérlek benneteket, gyertek velem!

Artabán társai hűvösen néztek maguk elé. Nagy sokára Tigranész így szólt:

– Artabán, ez hiábavaló ábránd. Aki nyomába ered, árnyakat követ csupán. Isten veled!

Egy másik így beszélt:

– Egy új feleség alszik a házamban. Nem mehetek veled én sem. Isten veled!

De Abgarusz, a legidősebb, aki legjobban szerette Artabánt, így szólt:

– Fiam, azoknak, akik csodálatos dolgokat látnak, gyakran kell egyedül utazniok. Én már túl öreg vagyok ehhez az úthoz, de szívem veled tart. Menj békével!

Ebben a pillanatban egy ragyogó fehér csillag fénylett fel mellettük. Artabán tudta: ez a jel.

A zafír.

Nyugat iránt, felföldeken vágtatott Artabán, legsebesebb lova, Vaszda hátán. Gyorsan kellett haladnia, hogy találkozhasson a Mágusokkal. Maga mögött hagyta Bagisztán városát, hol vízesések hullanak alá a sziklákról. Átkelt a Tigris-folyón Szeleúkia hatalmas városánál, melyet Nagy Sándor épített. A tizedik napon, napnyugtakor Babilon falaihoz ért. Háromórányira volt még a templom, így hát vágtatott tovább. Egy datolyapálma-ligetben Vaszda veszélyt szimatolt. Artabán egy idős férfi alakját vette ki a sötétben, aki az úton feküdt. A bőre sárga volt a mocsárláz miatt. Döntés előtt állt Artabán. Ha segít a férfinek, nem ér oda a találkozóhelyre, és a három mágus nélküle indul el. De ha most továbbmegy, a férfi meghal. „Uram, vezess engem a szent úton!”, imádkozott.

A haldoklóhoz lépett. Az övéből orvosságot vett elő, párat cseppentett az öreg két ajka közé. Hosszú órák elteltével a férfi ereje visszatért.

– Ki vagy? Miért adtad vissza az életem? – kérdezte az öreg.

– Artabán vagyok Ekbatán városából, Jeruzsálembe tartok, hogy megkeressem a zsidók királyát. De most már késő, testvéreim már elindultak.

Az öreg szelíden Artabánra mosolyodott:

– Segítettél nekem, és én semmit nem adhatok cserébe, talán csak ennyit: prófétáink megmondották, a Messiás Betlehemben fog megszületni. Áldjon meg az Isten utadon, és vigyen el biztonságban oda!

Artabán a templomhoz lovagolt, hátha üzenetet talál a három mágustól. Egy kőhalom alatt megpillantott egy darab pergament:

Éjfélig vártunk, már nem várhatunk tovább. Elindulunk, hogy megtaláljuk a királyt. Kövess bennünket a sivatagon át!

Artabán a babiloni piacra ment, eladta a zafírt, hogy vehessen egy karavánt. Egyenesen Betlehembe indult.

A rubin.

Artabán magasan ült a tevén, elhagyta Damaszkusz kertjeit, a Jordán völgyét, a Galileai tavat, de ekkor homokvihar tört ki a sivatagban, és a karavánnak egy hétig vesztegelnie kellett. Később ért Betlehembe Artabán, mint Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akik megtalálták Máriát és Józsefet a kis Jézussal, és lábaihoz fektették ajándékaikat, az aranyat, tömjént és mirhát. József és Mária ugyanazon este Egyiptomba indultak a csecsemővel, titokban.

Artabán az utcákat járta, magánál tartotta a rubint és az igazgyöngyöt, hogy a királynak adhassa. Egy alacsony kőházból egy asszonyt hallott énekelni csendesen. Belépett. A házban egy anya ringatta gyermekét álomba. Megkérdezte tőle, nem látott-e idegeneket napkeletről, mire az asszony azt felelte, hogy bizony már jó pár napja, hogy a faluban jártak, és amilyen hirtelen érkeztek, olyan gyorsan el is tűntek. Hirtelen vad lárma szűrődött be az utcáról:

– Heródes katonái meggyilkolják a gyermekeket!

Az anya elsápadt, szorosan magához ölelte a kisdedet. Artabán gyorsan az ajtóhoz szaladt, széles vállai betöltötték a nyílást. Katonák véres karddal rohangáltak az utcán. Megpillantották a szálfa termetű férfit az ajtóban, s megtorpantak a meglepetéstől.

– Magam vagyok itt – mondta szelíd nyugalommal Artabán, s hogy szavainak nyomatékot adjon, előhúzta a rubint. Szeméből olyan sugárzás áradt, melytől még a leopárdok is meghunyászkodtak. A kapitány mohó vigyorral vette el a követ, és hangosan felkiáltott:

– Tovább! Itt nincs gyerek!

Az igazgyöngy.

Artabán Egyiptomban folytatta útját, a kis családot kereste Betlehemből, majd továbbment, s Alexandria városában betért egy héber pap házába, aki jól ismerte a próféciákat:

– Ne felejtsd, a királyt, akit keresel, nem palotában találod, és nem is a gazdagok és hatalmasok közt. Akik őt keresik, jól cselekednek, ha a szegényekhez fordulnak.

Így hát Artabán bejárta azokat a városokat, falvakat, ahol a szegények éheztek, ahol a pestis pusztította az ifjakat s a véneket. Nem talált senkit, akit szolgálhatott volna, de sok embert talált, akiknek segíthetett. Etette az éhezőket, felruházta a nincsteleneket, meggyógyította a betegeket.

Hosszú, gyötrelmes évek teltek el, Artabán haja fehérebb lett, mint a hó. Megfáradtan, halálra készen, de még mindig a királyt kutatva Jeruzsálembe vetődött. Zsidó húsvét időszaka volt ekkor. Nagy zsivaj és izgatottság verte fel a várost, a tömeg a damaszkuszi kapu felé sietett.

– Hová mentek? – kérdezte Artabán egy öregembertől.

– A Golgotára. Két embert fognak megfeszíteni ott, s egy harmadikat azért, mert azt állította, hogy ő a zsidók királya.

Mélyen érintették ezek a szavak Artabán öreg szívét! Lehet, hogy ő volna, aki harminchárom évvel ezelőtt Betlehemben született? Lassú léptekkel követte a tömeget, s épp kiért a városból, amikor katonákat látott, akik egy szakadt ruhájú fiatal lányt vonszoltak. A lány megpillantotta Artabánt, és a lábaihoz vetette magát.

– Látom a szárnyas arany napkorongot a melleden. Apám is Zarathusztra követője volt, meghalt, engem pedig rabszolgának visznek az adósságai ellenében. Segíts rajtam!

Artabán elővette az igazgyöngyöt, amely még sosem volt ily fénylő, mint most, s megváltotta vele a lány szabadságát. Az ég ekkor elsötétült, megrázkódott a föld, a házak falai megremegtek. Artabán a lánnyal együtt a városfal tövébe kucorgott. Nem félt, mitől is félt volna? A keresőútnak vége, utolsó kincsét is elajándékozta.

A föld még egyszer megremegett, s a megrepedezett falból egy súlyos kő hullott alá, az öreg Artabán homlokára. Levegő után kapkodva borult a fiatal lány ölébe. Ekkor egy csendes, bársonyos hang csendült fel az alkonyatban. Artabán beszélni kezdett, mintha felelne a hangnak:

– Ha láttam volna nélkülözésed, ó Uram, éhséged s szomjad csillapítottam volna. Számkivetettként a házamban otthont nyújtottam volna. Harminchárom évig kerestelek, de nem leltem nyomodra, nem segítettem neked, királyom.

Elhallgatott. A hang, csendes és szelíd, újra szólt: ezúttal a szavak tisztán kivehetőek voltak:

„Bizony mondom néked, ha megcselekedted ezeket akár a legkisebb testvéremmel is, velem cselekedted meg!”

A szavak hallatán békés ragyogás világította meg Artabán arcát: olyan volt, mint a hajnal első sugara egy havas hegycsúcson. Hosszan sóhajtott még egy utolsót, megkönnyebbült. Útja a végéhez ért. Ajándékait elfogadták immár.

A negyedik bölcs megtalálta királyát.

http://sztmszc.hu/node/662

Dzsalál ad-Dín Rúmí

 

Screen Shot 2014-12-22 at 20.05.32Sokszor csodálkozok, hogy mennyit írnak a közelkeleti gondokról, háborúkról: Irakról, Iránról, Sziriáról, de az ottani kulturáról vajmi keveset tudunk, pedig a mohamedán misztika nagyjai pl. Dzsalál ad-Dín Rúmí szufi misztikus filozófus, és a keresztény imádság nagymestere, Nagy Szent Teréz úgy gondolom, hogy nagyon jól megértette volna egymást.

Az Istent kereső ember szent egykedvűségét olyan szépen megfogalmazza Rúmí perzsa filozófus és költő, hogy azt Szent Ferenc, vagy Keresztes Szent János sem írhatta volna szebben le!

“Nincsen kupánk, se borunk
Mégis vidámak vagyunk
Jóhírünk vagy szégyenünk,
egyként megfelel nekünk
Nem juttok így semmire
Olvassák a fejünkre
Ha eredményre nem lelünk
Az is megfelel nekünk.”

http://hu.wikipedia.org/wiki/Dzsalál_ad-D%C3%ADn_Rúm%C3%AD

Érdemes megismerni őket, mielőtt a híreket nézve ítélkeznénk gőgösen!

Szeretettel, Csaba t.